Létrehozva: 2021.06.19.

„Repülj magasra édes lányom” – egy mező közepén bukkantak rá a gyönyörű 23 éves modell holttestére

A történtek sokakat megdöbbentettek és felzaklattak a közösségben. Váratlanul vesztette életét a gyönyörű fiatal nő.

A 23 éves Gracie Spinks imádott lovagolni, nagyon szeretett a lovakkal foglalkozni, főleg sajátjával, Paddy-vel. Emellett díjugratott és díjlovaglásban is jeleskedett, de ezek mellett részmunkaidőben modell karrierjét építette és egy helyi kisboltban dolgozott. A fiatal nő a derbyshire-i Duckmanton faluban nőtt fel és ott is élt.

Ám családja a napokban egy borzalmas tragédiát élt át, ugyanis Gracie egyik pillanatról a másikra eltűnt. A reggeli órákban azonnal a keresésére indultak és pár órával később, még délelőtt egy mezőn találták meg a holttestét.

Fotó: pixabay.com

A festői szépségű faluban lezárást rendeltek el, és az általános iskolában a gyerekeket nem engedték ki a szabadba, de kora délutánra a rendőrség közölte, hogy a helyzetet megoldották – írja a Mirror.

„A helyiek azt mondják, hogy ez egy nagyon kegyetlen támadás volt. Ha jól tudom, Gracie éppen a lovára vigyázott, amikor megtámadták. Ez egyszerűen szörnyű” – árulta el a falu egyik lakója.

Egyik barátja úgy emlékezett meg Gracie-ről, mint egy gyönyörű, kedves és pezsgő személyiség, akit túl korán vittek el.

„Repülj magasra édes lányom, szeretetet küldök minden családtagodnak és barátodnak ezekben a szívszorító időkben” – nyilatkozta a lány egy másik barátja.

A derbyshire-i rendőrség elárulta, hogy két haláleset történt ugyanazon a napon. Egy helyi 30-as éveiben járó férfi végzett a gyönyörű modellel, majd pedig öngyilkosságot követett el nem messze. Az még egyelőre ismeretlen, milyen kapcsolatban állt egymással Gracie és gyilkosa.

A rendőrség tisztában van azzal, hogy a Duckmantonban történtek sokakat megdöbbentettek és felzaklattak a közösségben, ezért a következő napokban sűrűbben fognak járőrözni.

Ha segítség kell Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?