Létrehozva: 2020.05.16.

„Mondd el neki, hogy szeretem” – suttogta a kismama, majd belehalt a szülésbe

Szülés közben életét vesztette egy 30 éves nő.

A 30 éves dél-dakotai Andrea Circle Bear a texasi börtönben kapta el a koronavírust, ahol épp csak megkezdte 26 hónapos büntetését, mert drogot találtak nála.

A fiatal nő márciusban hét hónapos terhesen került a börtönbe, ám a járvány miatt először őt is elkülönítették a már bent lévő raboktól. A kéthetes karantén alatt jelentkeztek nála a rettegett vírus tünetei, melyet feltehetően akkor kapott el, amikor az intézmények között szállították őt a többi elítélttel.

Fotó: Facebook

Mivel Circle Bear terhessége végén járt, azonnal átszállították egy rabkórházba, amikor belázasodott, de még aznap vissza is küldték onnan a börtön falai közé. Három nap múlva azonban egyik pillanatról a másikra drasztikusan leromlott az állapota, ezért visszavitték a kórházba. Még aznap kiderült, hogy súlyos tüdőgyulladása van, ezért úgy döntöttek az orvosok, hogy oxigénnel segítik a fiatal kismama légzését.

Circle Bear tisztában volt vele, hogy élete nagy veszélyben van, ezért felhívta nagymamáját, hogy elköszönjön tőle.

„Együtt sírtunk és imádkoztunk. Arra kért, hogy viseljem gondját a gyermekeinek, és mondjam el nekik, hogy mennyire szereti őket” – emlékezett vissza az utolsó telefonbeszélgetésre a nagymama.

Egy nappal később az orvosoknak komoly döntést kellett meghozniuk, hiszen két ember élete is ettől függött. Végül lélegeztetőgépre tették a kismamát, gyermekét pedig életmentő császármetszéssel segítették a világra, mielőtt édesanyja szervezete feladta volna a harcot a vírussal szemben.

Circle Bear gyermeke születésekor veszítette életét, miközben lélegeztetőgépen volt, így sohasem láthatta újszülött kislányát. Ő az első női rab Amerikában, aki belehalt a koronavírusba, ám hivatalosan csak halála után tíz nappal diagnosztizálták a kórral. A gyászoló család hevesen bírálja a börtönkórházat, hiszen sem a nő haláláról, sem a gyermek születéséről nem értesítették őket, csupán napokkal később.

Andrea Circle Bear újszülött kislányának állapotáról nincs hivatalos információ, de egyes források szerint jól van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért