Létrehozva: 2020.04.02.

Morano: A LIBE elnöke visszaélt hivatali pozíciójával

Nem egyeztetett a bizottság tagjaival, úgy adott ki felhívást a LIBE Bizottság elnöke, derül ki abból a levélből, melyet Nadine Morano EP-képviselő írt a testület vezetőjének – írja a V4NA.

Morano a LIBE bizottság nevében kiadott közleményre reagál, melyben az elnök a magyarországi veszélyhelyzettel kapcsolatos törvény vizsgálatára hívja fel a bizottságot. A francia politikus levelében, melyben elhatárolódik az elnök véleményétől, leszögezi: „Az ön LIBE elnökségi posztja nem jogosítja fel arra, hogy leckéket adjon demokráciából bármelyik tagállamnak, miközben Ön nincs tisztában az alapokkal„.

„Kíváncsi lennék, hogy milyen demokratikus alapelv szerint veszi a bátorságot, hogy a LIBE Bizottság nevében tesz kijelentést, mikor egyik tagjával sem konzultált a magyarországi helyzettel kapcsolatban” – írja Nadine Morano francia európai parlamenti képviselő, a LIBE Bizottság tagja a testület elnökének címzett levelében.

A francia képviselőnek nem tetszik a LIBE elnökének magánakciója (Forrás: Facebook)

A képviselő arra reagált, hogy a bizottság honlapján 2020. március 24-én megjelent egy sajtóközlemény, melyben a testület nevében kifejezik aggodalmukat a magyar parlamentben a veszélyhelyzet kiterjesztéséről és a büntető törvénykönyv ebből következő módosításáról történő szavazást illetően.

Ebben az elnök leírja, felhívják a bizottságot, hogy értékelje, hogy a javasolt törvény megfelel-e az EU-s szerződéseknek, szem előtt tartva a tagállamok felelősségét a közös értékek tiszteletben tartása és védelme mellett.

Az Ön LIBE elnökségi posztja nem jogosítja fel arra, hogy leckéket adjon demokráciából bármelyik tagállamnak, miközben Ön nincs tisztában az alapokkal - fogalmaz Nadine Morano a bizottság elnökének írt levelében.

A francia EP-képviselő hozzáteszi: „Teljes mértékben elhatárolódom az Ön észrevételeitől, ugyanakkor arra kérem, hogy helyesbítse a sajtóközleményben leírtakat, kihangsúlyozva, hogy csakis a LIBE Bizottság elnökeként fejezte ki a véleményét, de nem a bizottság nevében. Ily módon konkrétan hozzájárul a demokrácia, a szabad véleménynyilvánítás és a vélemények sokszínűségének tiszteletben tartásához, vagyis az európai értékekhez„.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?