Létrehozva: 2021.10.19.

Most érkezett: Kim Dzsong Un ma hajnalban kiadta a lőparancsot, ballisztikus rakétát indított

Észak-Korea kedden ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger felé, folytatva a közelmúltban végrehajtott fegyverkísérletek sorozatát – közölte a dél-koreai és a japán hadsereg.

A dél-koreai vezérkari főnök egyelőre nem közölte, hogy milyen ballisztikus rakétáról volt szó, vagy milyen messzire repült. Japán parti őrsége biztonsági figyelmeztetést adott ki a térségbeli hajóknak, de nem tudta azonnal meghatározni, hogy hol csapódott be a fegyver. A dél-koreai elnöki hivatal a nap folyamán nemzetbiztonsági tanácsülést tervezett tartani, hogy megvitassa a történteket.

Észak- és Dél-Korea szeptember 15-én egyaránt ballisztikus rakétákat lőtt ki kísérleti jelleggel, újabb szakaszaként fegyverkezési versenyüknek, amelyben mindkét ország egyre kifinomultabb fegyvereket fejleszt ki, miközben eredménytelennek bizonyulnak azok az erőfeszítések, hogy tárgyalásokat kezdjenek a feszültség enyhítéséről.

Napokon belül Joe Biden amerikai elnök észak-koreai különmegbízottja, Sung Kim Szöulban kezd tárgyalásokat az Egyesült Államok szövetségeseivel az Észak-Koreával folytatott tárgyalások felújításának kilátásairól.

A Washington és Phenjan közötti nukleáris tárgyalások az Észak-Korea elleni amerikai gazdasági szankciók feloldásáról és Phenjan nukleáris leszerelésének kérdéseiről több mint két éve megrekedtek. Észak-Korea eddig elutasította a Biden-kormány ajánlatát a párbeszéd előfeltételek nélküli újrakezdésére, mondván, hogy Washingtonnak először fel kell hagynia ellenséges politikájával. Ez utóbbi kifejezés elsősorban az amerikai büntetőintézkedésekre és az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatokra utal.

A Biden-kormányzatnak szándékában áll a szankciók fenntartása mindaddig, amíg Észak-Korea konkrét lépéseket nem tesz a nukleáris leszerelés irányába.

Sung Kim hétfőn újságíróknak azt mondta, hogy az Egyesült Államok továbbra is keresi Phenjant a párbeszéd újraindítása érdekében. „A szándékunk változatlan. Nem táplálunk ellenséges szándékot a KNDK-val szemben, és nyitottak vagyunk az előfeltételek nélküli találkozóra” – mondta. Hozzátette: „Bár továbbra is nyitottak vagyunk a párbeszédre, felelősségünk az ENSZ Biztonsági Tanácsának a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal (KNDK) kapcsolatos határozatainak végrehajtása is”.

A múlt héten Kim Dzsong Un egy katonai kiállításon megtekintette az amerikai szárazföldre irányuló nukleáris csapások indítására tervezett nagy teljesítményű rakétákat, és megesküdött, hogy „legyőzhetetlen” hadsereget épít ki, hogy megbirkózzon az Egyesült Államok állandósult ellenségeskedésével. Korábban Kim elutasította a tárgyalások előfeltételek nélküli folytatására vonatkozó amerikai ajánlatokat, mint „ravasz” kísérletet, amellyel az észak-amerikai ellenséges politikát próbálják leplezni.

Az ország az elmúlt hónapban különböző fegyvereket tesztelt, köztük egy új cirkálórakétát, amely potenciálisan nukleáris robbanófejeket hordozhat, egy sínről indítható ballisztikus rendszert, egy hiperszonikus rakétát és egy új légvédelmi rakétát.

Az elmúlt hetekben ugyanakkor Észak-Korea helyreállította a kommunikációs vonalakat déli szomszédjával, és azt mondta, hogy további lépéseket tehet a kétoldalú kapcsolatok javítására, ha Szöul felhagy a „kettős és ellenséges magatartásával”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya