Létrehozva: 2018.07.31.

Most jelentették: hatalmas földrengés rázta meg a környéket, menekíteni kellett a turistákat

Több mint 540 embert kellett lehozni a Lombok szigetén lévõ Rinjani vulkánról.

Szerző Ripost

Több mint 540 embert hoztak le a mentők az indonéziai Lombok szigetén lévő Rinjani vulkánról, miután a szigetet megrázó földrengés következtében túrázók százai rekedtek odafenn - közölte kedden a helyi katasztrófaelhárítás.

A vasárnap bekövetkezett 6,4-es erősségű földmozgás legalább 16 ember halálát okozta, s több mint 350-en sérültek meg a természeti csapás következtében.

A civilekből, katonákból és rendőrökből összeállított mentőcsapat által lehozott túrázók között 189 külföldi volt - mondta el Szutopo Nugroho, az indonéz katasztrófaelhárítási hatóság szóvivője. "Õk mindannyian épségben és biztonságban vannak" - tette hozzá.

Kedd hajnalban további hat hegymászót és egy holttestet találtak a hegyen, s még folytatják a kutatást az esetleg bajba került hegymászók után.

A népszerű üdülőparadicsomtól, Balitól keletre lévő szigeten a földrengés nagy földcsuszamlást indított el az aktív Rinjani vulkánról, ami a hegyre vezető egyik hídban is kárt tett. Emiatt csaknem 700 ember rekedt a vulkánon.

Indonéziában gyakoriak a földrengések, mivel az ország szeizmikusan aktív zóna, az úgynevezett Tűzgyűrű felett helyezkedik el.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil