Létrehozva: 2016.05.17.

Most már biztos! Európa az Iszlám Állam fő célpontja!

A török-EU vízummentességi egyezmény életbelépése után csoportosan szivároghatnak be az Unió területére az ISIS terroristái, szinte észrevétlenül!

Az egész világot rettegésben tartó terrorszervezet korábban már több várost is megjelölt következő célpontjaként. Ezek közé tartozott például az idei Eurovíziós Dalfesztivál helyszínéül szolgáló Stockholm, az egyik legnépszerűbb spanyol üdülőváros, de még Magyarország is!

Törökország ugyanis a menekültek blokkolásának fejében vízummentességet követel állampolgárainak az EU-tól. Amint ez megvalósul, 75 millió ember előtt nyílnak meg Európa határait. Így az ISIS kegyetlen terroristái is jóval könnyebben szivároghatnak be az Unió területére.

Az Európai Bizottság arra figyelmeztet, ha a terrorszervezet embereinek sikerül török útlevélre szert tenniük a vízummentesség bevezetése után, akkor szinte ellenőrzés nélkül utazhatnak Európa schengeni egyezményhez tartozó országaiba.

"Még a gyanús személyek is könnyebben léphetnek majd be az Unió területére, ha török útlevéllel próbálkoznak. Ez pedig arra ösztönözheti az Iszlám Államot, hogy minél több európai nagyváros ellen tervezzenek támadást."

- áll a bizottság közleményében.

Vajon meg lehet fékezni az ISIS egyre fenyegetőbb jelenlétét?

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl