Létrehozva: 2017.12.11.

Műszerfalba rejtve akarták átcsempészni a 12 éves félmeztelen migránst

Egy rutinellenõrzés során állították meg a hatóságok azt a sofõrt, aki a terepjárója mûszerfalába rejtve akart átcsempészni egy 12 éves félmeztelen gyereket a marokkói-spanyol határon. Az eset még a sokat látott határõröket is megdöbbentette.

Az esetre a spanyol enklávé határán, Melilla-nál derült fény. A határőrök nem hittek a szemüknek, amikor észrevették, hogy az ellenőrzésre félreállított autó műszerfalában egy gyerek kuporog. A mindössze 12 éves fiú olyan kényelmetlen pozícióban utazott, hogy már minden végtagja zsibbadt, sőt, légzési problémákkal is küszködött. A sofőrt, akit embercsempészéssel vádolnak,  azonnal előállították a rendőrök

A spanyol kormány már korábban is jelezte, hogy az elmúlt hónapokban drámaian megnőtt az országra nehezedő migrációs nyomás. A kialakult helyzet pedig veszélyt jelent a nemzetbiztonságra. Lapértesülések szerint a határokra 25 százalékkal több egyenruhást kellett kivezényelni, mert a szolgálatban lévők nagyon túlterheltek voltak. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút