Létrehozva: 2018.09.15.

Náciként bélyegezték meg a gyászoló édesapát

Szélsõbaloldali aktivisták nácinak nevezték azt az édesapát, akinek a fiát szír migránsok gyilkolták meg. A férfit azért bélyegezték meg, mert beszélni mert fia esetérõl.

Karsten Hempel is részt vett azon a schweinfurti tüntetésen, amit a szervezők Kandel is everywhere-nek neveztek el. A név arra utal, hogy Kandel városában szúrta agyon egy afgán migráns a 15 éves német exbarátnőjét. A tavaly decemberben történt eset hatalmas tüntetéssorozatot váltott ki, a migrációt ellenzők a mai napig nem felejtették el a történteket, és a bevándorlásellenes demonstrációkon rendszerint előkerül a téma. A múlt hétvégi schweinfurti felvonuláson többen is szót kaptak.

Így beszélt a több száz fős gyülekezett előtt Hempel is, akinek fia tavaly szeptemberben hunyt el, miután összeverekedett két szír bevándorlóval. Az esettel kapcsolatban még mindig nem indult bírósági eljárás, a szakértők ugyanis azt állapították meg, hogy egy ütést követően olyan szerencsétlenül ért földet a feje, hogy az okozta közvetlenül a halálát. A gyászoló édesapa arról is beszámolt, hogy a helyi média megpróbálta úgy feltüntetni a fiát, mintha náci lett volna, és szándékosan támadt volna a szír migránsokra.

A schweinfurti demonstráción egyébként egy maroknyi ellentüntető is megjelent, akik szintén nácinak nevezték az édesapát, amiért beszélni mert fia tragédiájáról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámával indult és azzal is zárult az F1-es sprintfutam

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl