Létrehozva: 2020.01.13.

Napok óta halott lehetett: tragikus hír jött a neves újságírónőről

Az újságírót szomszédja már hetek óta nem látta, ezért hívta a rendőrséget.

Cristina Ţopescu román újságíró halálhírét megerősítette a bukaresti mentőszolgálat menedzsere. Alis Grasu elmondta, az újságírót holtan találták vasárnap a lakásán a rendőrök, ők riasztották a mentősöket. Közlése szerint a nő már napokkal ezelőtt meghalhatott – írja a Maszol.

Az Ilfov megyei rendőrség arról számolt be, hogy vasárnap este egy nő a rendőrség segítségét kérte, miután három hete nem látta a szomszédját. A rendőrök kiszálltak a lakáshoz, amelyben megtalálták a holttestet. Külsérelmi nyomok nem voltak rajta, a halál okát kórbonctani vizsgálat állapítja majd meg.

Az újságíró 1960. július 4-én született Nagyváradon, édesapja a közismert sportkommentátor, Cristian Ţopescu volt. A Bukaresti Egyetem idegennyelvi fakultásán szerzett diplomát, az újságírói pályáját pedig a köztelevíziónál kezdte 1970-ben, egy gyermekműsort szerkesztett és vezetett. A rendszerváltás után hosszú ideig a Prima TV-nél, majd 2013-tól az Antena3 hírtelevíziónál dolgozott. Az utóbbi csatornától személyes okokra hivatkozva 2017-ben távozott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő