Létrehozva: 2020.04.11.

„Nem akartam, hogy azt érezze, egyedül maradt” – Takaróba bugyolálta ápolónő lányát, hogy átölelhesse

A lány egyre elcsigázottabb, ezért édesanyja nem tudta ölelés nélkül elengedni.

A legtöbb regisztrált koronavírus-fertőzött jelenleg az Egyesült Államokban van. Az egészségügyi dolgozók az egész országban erejükön felül teljesítenek, például a 28 éves ohiói Kelsey Kerr is 12 órás műszakokat teljesít súlyos betegek mellett. Nem csoda, hogy a fiatal lány egyre elcsigázottabbá válik, ám édesanyja, Cheryl Norton egy furcsa, de hatásos módszert talált arra, hogy gyermekének némi energiát adjon.

„Csak szerettem volna tudni, hogy minden rendben van vele, így amikor lehetőségem volt, hogy lássam őt, nem akartam ölelés nélkül hagyni. Mivel úgy gondoltam, valamilyen mód csak van erre, így ráterítettem egy takarót és azon keresztül néhány pillanatra magamhoz szorítottam. Látom a közösségi médiában, hogy az egészségügyben dolgozók az egész világon mennyit küzdenek és hogy egyre fáradtabbak, és nem akartam, hogy lányom esetleg azt érezze, magára maradt” – mesélte a Good Morning Americának a 64 éves asszony.

„Annyira jó érzés volt. Mindig is sokat ölelgettük egymást, szokatlan is volt, hogy az utóbbi időben még az autóból sem szállhattunk ki, ha találkoztunk” – mondta az ápolóként dolgozó lány a furcsa anyai ölelésről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?