Létrehozva: 2018.12.18.

Nem beszámítható a 7 éves kislány gyilkosa!

A 16 éves csecsen fiú ügyének tárgyalása a jövõ szerdán kezdõdik. Az osztrák hatóságok a kislány családjának bosszújától tartanak.

Fordulat állhat be a Bécsben élő csecsen gyerekek gyilkossági ügyében – írta a Krone. Amint arról a Ripost is beszámolt, május 11-én a 16 éves csecsen fiú egy késszúrással megölte a 7 éves, Hadisat nevű, szintén csecsen kislányt.

Montázs: Krone

Mindketten ugyanabban a társasházban laktak, sőt barátok is voltak. Korábban nem is veszekedtek. A fiú iskolába járt, jó tanuló volt. A tragédia napján a lány bekopogott hozzájuk és ott a lakásban valami történhetett közöttük, ami még azóta sem derült ki. De tény,
hogy a fiú a fürdőszobába parancsolta a kislányt, majd egy konyhakéssel leszúrta, és a ház előtti kukába dobta.

A Robert K. néven megnevezett gyilkos fiúról most megjelent egy 166 oldalas pszichiátriai vélemény, amelynek alapján a gyilkosság elkövetésekor sem volt beszámítható állapotban.

Werner Gerstl neves gyermekpszichiáter azt állapította meg, hogy a csecsen fiú skizofréniában szenved és képtelen volt felmérni a tettének súlyát.

Ezt bizonyára figyelembe veszik a jövő hét szerdáján kezdődő tárgyaláson, amelyet szigorú biztonsági körülmények között rendeznek meg. Részint azért, mert attól tartanak, hogy a meggyilkolt kislány rokonai bosszút forralnak a 16 éves fiú, vagy a családtagjai ellen. A félelem nem alaptalan.

A kis Hadisat idősebb testvére és nagybátyja jelenleg börtönben ül. A testvére állítólag a bécsi csecsen közösség egyik legveszélyesebb tagja. Az apja pedig Dél-Tirolban szintén börtönben ült csempészetért, de amikor nyáron egy napra kiengedték, felszívódott és alighanem visszaszökött Csecsenföldre, ahol a lánya holttestét eltemették.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kínos dolog történt a Házasság első látásra bombázójával - videó

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

mandiner.hu

A brüsszeli polgármester is úton van a NatCon-ra (VIDEÓ)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Gyermekükért mentek az oviba a szülők, sosem értek oda

KÜLFÖLD

Nyitvatartási időt vezettek be az iskolai WC-ben, csak a szünetben használható a klotyó

KÜLFÖLD

„Az egyik tanár akart lenni, a másik orvos” - szörnyű buszbalesetben halt meg 3 iskolás lány

KÜLFÖLD

Egy pillanat alatt megtörtént a baj, barátai mellett állt le a fiatal szíve