Létrehozva: 2017.11.06.

"Nem érdemel halálbüntetést!" - megszólalt a terrorista húga

Semmi jele nem volt annak, hogy a 29 éves Sayfullo Saipov véres tömeggyilkosságra készülne, valószínûleg a férfi agymosáson esett át - állítja az üzbég terrorista húga.

Október 31-én Saipov furgonjával nyolc embert gázolt halálra New Yorkban az Iszlám Állam utasítására. Húga, Umida Saipov most szólalt meg először a merénylet óta a Szabad Európa Rádió felkérésére, és azt is elmondta, hogy néhány nappal a támadás előtt még egy teljesen normál hangvételű beszélgetést folytatott a bátyjával, mielőtt a férfi dolgozni indult volna.

 

Nem tudjuk, ki volt az agymosó. Nem ismertük a körülményeit, lehet, hogy egy bűnbanda szervezte be

– mondta a fiatal nő, aki azt is hozzátette, hogy édesanyjuk nemrég látogatta meg Saipovot, és ha az erős akaratú asszony valami bajt érzékelt volna, azonnal hazavitte volna magával a fiát Üzbegisztánba.

A család csak egyetlen egyszer tartott attól, hogy a férfit csábítják a szélsőséges eszmék: mikor 2013-as házassága után hosszú szakállat növesztett. De mivel Saipov továbbra sem adta nyomát radikalizmusnak, húga azzal magyarázta az arcszőrzetet, hogy ettől a férfi idősebbnek és rémisztőbbnek tűnt, ami egy Uber-sofőrnél előny a bűnözőkkel szemben.

A rendőrségi nyomozás alapján azonban Saipov – akit az Iszlám Állam a kalifátus katonájának nevezett – jó ideje kereste a terrorszervezet videóit, a kórházban pedig a fekete zászlójukat szeretné kifeszíteni.

Donald Trump szerint a terrorista halálbüntetést érdemelne, de Saipova reménykedik abban, hogy bátyja tisztességes tárgyalást kap, ahol fény derülhetne a motivációira – ezért könyörög az amerikai elnöknek is.

origo.hu

Döbbenet: végleg eldőlt Dárdai Pál jövője a Herthánál?

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a péntáraknál

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Hozzáment örökbefogadott fiához egy anya, majd döbbenetes ok miatt váltak el

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban