Létrehozva: 2018.03.08.

Nem mond igazat a svéd miniszterelnök: no-go zónák pedig vannak

A Svéd Demokraták párt vezetõje élesen bírálta a svéd miniszterelnököt, aki még mindig próbálja elfedni a valóságot.

A svéd miniszterelnök a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatót Donald Trumppal közösen, ahol a bevándorlás témája is felmerült természetesen.

Stefan Löfven szerint bár vannak komoly kihívások a svéd belpolitikában, de a no-go zónák létezését továbbra is tagadta.

A jobboldali Svéd Demokraták vezetője szerint a miniszterelnök nem mond igazat. Jimmie Akesson szerint már vannak olyan kerületek, ahol önszerveződő „sharia rendfenntartó erők” ellenőrzik az utcákat, ahol szigorúan betartatják többek között azt, hogy ki milyen ruhában jelenhet meg..

Buszjáratokat töröltek már el ezekben a kerületekben, a postások se szívesen teszik ide be a lábukat. A rendőrök és a mentősök folyamatos támadás alatt állnak ezekben a zónákban.

A svéd rendőrség is megerősítette már a no-go zónák létezését.

Az évek során már 55-re növekedett azon területek száma, ahol a rendőrség képtelen a jogrendet fenntartani. A rendőrség szerint e területek nagyon rossz hatással vannak azokra a helyi szegény lakosokra is, akik eddig törvénytisztelően éltek.

Mindennapos jelenségé vált a nyílt utcán való lövöldözés is. Bűnbandák háborúznak egymással, a rendőrség gyakorlatilag tehetetlen ezzel szemben.

A pártelnök szerint a miniszterelnök az, aki álhíreket terjeszt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek