Létrehozva: 2020.03.21.

„Nem vagytok legyőzhetetlenek!” – üzent a WHO a fiataloknak

A WHO főigazgatója szerint veszélyes, hogy a fiatalok azt hiszik, nem lehetnek betegek.

Szerző Ripost

Világszerte szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy az új típusú koronavírus nemcsak az időseket, de a fiatalokat is megbetegítheti, vagy akár meg is ölheti – figyelmeztetett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója pénteki virtuális sajtótájékoztatóján Genfben.

„Ma van egy üzenetem a fiataloknak: nem vagytok legyőzhetetlenek, ez a vírus hetekre kórházba juttathat, vagy akár meg is ölhet. De még ha nem is betegedtek meg, az a döntésetek, hogy hová mentek, élet és halál közti különbséget jelentheti valaki más számára” – hangsúlyozta.

Kiemelte azt is, hogy nemcsak az országok, de a nemzedékek közötti együttműködésre is szükség van a világjárvány feltartóztatása érdekében.

Fotó: AFP

Tedrosz üzent a világszerte otthoni karanténban lévő embereknek is. Mint mondta, különösen vigyázniuk kell, hogy egészségesen étkezzenek, kerüljék a dohánytermékeket és az alkoholfogyasztást, ügyelve szellemi és testi egészségükre is. „Ha nem hagyhatjátok el az otthonotokat, keressetek tornagyakorlatokat az interneten, zenét, hogy táncolhassatok, jógázzatok vagy sétáljatok fel és alá a lépcsőkön” – mondta. Hozzátette: a családdal, a barátokkal és a szomszédokkal való kapcsolattartás is segíthet. „A törődés orvosság” – hangsúlyozta.

Péntek délután 255 305 volt az új koronavírusos megbetegedések száma világszerte a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint. A halálesetek száma 10 444, miközben 87 351 ember meggyógyult. Nyugat-Európában továbbra is gyors ütemben terjed a vírus.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl