Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.02.25.

Német belügyminisztérium: az országba belépő migránsok feléről semmit sem tudunk

Körülbelül 51 ezer olyan ember érkezett idén Németországba, akinek nem tudni a nevét, származását és életkorát.

A német szövetségi belügyminisztérium tájékoztatása szerint 2020-ban az országba belépő felnőtt migránsok több mint fele semmilyen személyazonosításra alkalmas dokumentumot sem tudott bemutatni az őket regisztráló hatóságoknak - írja NTV német hírcsatorna internetes kiadása.

„A személyazonossági okmányok nélkül menedékkérelmet igénylők aránya 51,8 százalék volt 2020-ban” – fogalmazott Horst Seehofer német belügyminiszter Linda Teuteberg szabadelvű demokraták (FDP) politikusának kérdésére válaszolva.

„A menedékjogi rendszerünk számára hatalmas kihívást jelent az a tény, hogy menedékkérők több, mint felét nem tudjuk azonosítani megfelelő dokumentumok alapján” – tette hozzá Linda Teuteberg.

A német Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) tájékoztatása szerint 2020-ban összesen 102 581 új menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be Németországban, melyek több mint negyede, vagyis 26 520 kérelem a menedékkérőktől született gyermekek részéről érkezett egy jogi képviselőn keresztül.

A Németországba érkezett migránsok 190 608 különböző személyazonossági okmányt nyújtottak be hitelesítés céljából az illetékes hatóságoknak. Ezeknek a dokumentumoknak körülbelül 2,36 százalékáról, vagyis 4488 darabról kiderült, hogy hamisítvány volt. A minisztérium ugyanakkor rámutatott arra is, hogy egyetlen menedékkérő akár több dokumentumot is benyújthat, így a számból nem lehetett megállapítani, hogy hány ember nyújtott be hamis iratokat pontosan. Szakértők szerint jelentősen többen, mint amennyiről a hatóságoknak tudomásuk van jelenleg. Németország migrációs szempontból néhány éve két tendenciát él meg egyszerre: míg külföldiek költöznek be az országba, addig a németek közül többen hagyják el az országot, mint amennyien visszatérnek. 2016 és 2018 között 295 ezer némettel több emigrált Németországból, mint ahányan hazatértek – derült ki a szövetségi kormány 2018-as migrációs jelentéséből, amiről a Welt és a ZDF is beszámolt. (Azért 2018-as, mert a bevándorlási hivatal szakértői többféle adatforrást is felhasználnak számításaikhoz.) A jelentés szerint az, hogy több német hagyja el az országot, mint ahány állampolgár visszaérkezik, egy 1993 óta tartó tendencia, de 2004-ig összességében pozitív volt a mérleg a világ más országaiból betelepülő németeknek köszönhetően.

A Szövetségi Statisztikai Hivatal migrációs adatai szerint az elvándorlás Németországból 2005 és 2015 között évente átlagosan 39 ezer fős volt, ezután viszont évi 100 ezer embert jelentett. Ennek hátterében valószínűleg a módszertan változása áll, amiről azt mondják a szakértők, hogy az új számítási mód megbízhatóbb, mint az előző, azaz már 2016 előtt is jóval több német hagyhatta el az országot, mint a statisztikák mutatják.

Mindeközben a külföldiek beköltözése továbbra is történelmi magasságokban van: nettó 460 ezerrel lettek többen 2018-ban. Azért nettó, mert 1 millió 384 ezer külföldi érkezett, de 924 ezer közben elhagyta Németországot. Ugyanakkor ez csak a hetedik legmagasabb szám a Német Szövetségi Köztársaság történetében:

  • 1970-ben, a vendégmunkás-toborzások csúcspontjakor 542 ezerrel,
  • 1992-ben, a Szovjetunió felbomlása után 596 ezerrel,
  • 2004-ben és 2007-ben a menekültügyi rendszer és a keleti EU-s államokból való bevándorlás miatt 577, illetve 499 ezerrel,
  • a két „csúcsévben”, azaz 2015-2016-ban, a migrációs hullám csúcsán 1 millió 157 ezerrel, majd 635 ezer fővel
  • gyarapodtak.

    Azóta folyamatosan csökken a külföldről érkezők száma, ahogy nem mellesleg a menedékkérőké is. A 2017-es úgy 200 ezer menedékkérelem után 2018-ban 161 ezret indítványoztak, tavaly pedig 140 ezer körül lehetett a menedékkérelmek száma.

    Kik mentek Németországba?

    2018-ban a 460 ezer külföldi közül a legtöbben másik EU-s tagállamból érkeztek. A nettó migrációs lista élén a román állampolgárok állnak (62 ezren), őket a horvátok és a bolgárok követik (25-25 ezer fővel).

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

    origo.hu

    Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

    metropol.hu

    Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

    hirtv.hu

    Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

    ripost.hu

    50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

    hirtv.hu

    Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

    origo.hu

    Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

    mindmegette.hu

    Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

    origo.hu

    Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

    ripost.hu

    Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    KÜLFÖLD

    Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

    KÜLFÖLD

    Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

    KÜLFÖLD

    A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

    KÜLFÖLD

    Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

    KÜLFÖLD

    „Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

    KÜLFÖLD

    Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

    KÜLFÖLD

    Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

    KÜLFÖLD

    Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány