Létrehozva: 2020.11.28.

Németország: egy afgán migráns halálra késelte a feleségét, majd nemes egyszerűséggel elhagyta Európát

A helyi lapok a német rendőrség történetének egyik legnagyobb baklövéseként jellemezték az esetet.

Egy korábban Münchenben élő afgán migráns valamikor 2 héttel ezelőtt halálra késelte a feleségét, akinek a holtestét a szociális bérlakásukban rejtette el. Ezt követően összeszedte a holmiját, átutazott Olaszországba, végül pedig elhagyta az Európai Uniót Észak-Afrika irányába – számol be a krimibe illő történetről a Kronen Zeintung.

A migráns feleségének eltűnését a családtagjai jelentették a rendőrségen múlt hét kedden. A nyomozók négy különböző időpontban tartottak házkutatást a nő lakásán, de a holtestét csak az utolsó alkalommal, csütörtökön találták meg. Egy ágy alatt volt elrejtve.

A nyomozati hatóság belső vizsgálatot rendelt el az eset teljes felderítése érdekében. A müncheni rendőrség szóvivője szűkszavúan annyit mondott az esettel kapcsolatban, hogy a valóság nem olyan, mint egy bűnügyi sorozat, ahol minden azonnal sikerül.

„Természetesen kiterjedt keresési intézkedéseket rendeltünk el az eltűnt nő felkutatására. A lakását többször is átvizsgáltuk, de ott semmilyen rendellenességet nem találtunk. Egyáltalán nem volt nyilvánvaló, hogy ott verekedés vagy dulakodás történt.” - tette hozzá a szóvivő. (Az elmondottakból egyébként arra a köveztetésre jutott több német hírportál is, hogy álmában ölte meg a kedvesét a migráns.)

A történet legabszurdabb része, hogy a rendőrség bénázásának köszönhetően a tettes el tudott menekülni Németországból. Rendőrségi forrásokra hivatkozva a Kronen Zeitung arról számolt be, hogy a migráns tömegközlekedéssel(!) először Olaszországba utazott, majd hajóval elhagyta Európát Észak-Afrika irányába. Vélhetően épp Afganisztánba tart hazafele.

Az elkövetőt egyébként a múltban többször vették már őrizetbe családon belüli erőszak vadjával. Valódi büntetést azonban egyetlen alkalommal sem kapott. Azt nem tudni, hogy legalább nemzetközi elfogadóparancsot kiadtak-e már a hatóságok....

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét