Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.16.

Népirtással vádolják az Egészségügyi Világszervezet főigazgatóját

Nagyon súlyos vádak fogalmazódtak meg a WHO szélsőbaloldali vezetőjével szemben.

Szerző Gaál József

A korábban Nobel-békedíjra jelölt David Steinman amerikai közgazdász azzal vádolja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatóját, az 55 éves Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt, hogy 2015 és 2016 között, fontos szerepet játszott – külügyminiszterként – a szélsőbaloldali etióp kormány ellenségeinek kikiáltott emberek és bizonyos népcsoportok tagjainak bebörtönzésében, kínzásban és kivégzésében – írja a The Times internetes kiadása

David Steinman a hágai Nemzetközi Bíróságon nyújtott be panaszt a WHO igazgatója ellen népirtás vádjával. A közgazdász szerint Tedrosz Adhanom követlenül és közvetetten több száz ártatlan ember haláláért tehető felelőssé.

Tedrosz Adhanom már egészen fiatalon csatlakozott a kommunista eszméket valló, szélsőbaloldali Tigréi Népi Felszabadító Fronthoz (TPLF). A később párttá alakult mozgalom tagjaként először Tigré tartomány egészségügyi felelőse, majd 2005-től Etiópia egészségügyi minisztere lett. Ezt pozíciót 2012-ig töltötte be, majd az ország külügyminisztere lett egészen 2016 végéig. A WHO főigazgatójává – első afrikaiként – 2017-ben nevezték ki.

Még bőven Tedrosz külügyminisztersége alatt, 2015 novemberében polgári zavargások törtek ki Etiópiában, miután a baloldali kormány megpróbálta a főváros, Addisz-Abeba határait kitolni a környező Oromia tartomány egyes részeire. A helyi farmerek attól tartva, hogy elveszítik a földjeiket, fellázadtak. Az ország vezetése végül elállt a bővítés tervétől, de a tiltakozások tovább folytatódtak és országossá váltak. A tüntetők társadalmi és politikai reformokat követeltek, ideértve az emberi jogi visszaélések megszüntetését. A kormány végül csak az internet korlátozásával és a biztonsági szolgálat katonáinak bevetésével tudta leverni a polgári zavargásokat. A Human Rights Watch adatai szerint legalább 500 civilt öltek meg karhatalmi eszközökkel, mások viszont 5000-re becsülik a halottak számát.

A vád szerint a Tedrosz egyike volt biztonsági szolgálat három legfőbb döntéshozójának, akik elrendelték az etióp polgári zavargások vezetőnek bebörtönzését, megkínzását és kivégzését.

A hágai bíróságra benyújtott panaszában Steinman külön kiemelte az Egyesült Államok kormányának Etiópára vonatkozó emberi jogi jelentését, mely megállapította, hogy a polgári hatóságok nem tartották ellenőrzésük alatt a biztonsági erőket, ami a vidéki területeken, a helyi rendőrség és a milíciák közreműködésével szabadon tevékenykedhettek a kormány utasítására.”

A panasz jelenleg a hágai ügyészek előtt van, akik ha arra érdemesnek találják az ügyet, akkor az a bíróság elő kerül. Ha ez megtörténne, akkor a történelemben a WHO főigazgatója lenne az első magas rangú ENSZ hivatalnok, aki ellen büntetőeljárás indul.

Tedrosz Adhanom tagadta az ellene vádakat és jogsértéséket. Elmondása szerint ő nem politikai pártok vagy ideológiák, hanem a béke oldalán áll.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

magyarnemzet.hu

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével avatta fel az Alba Arénát + videó

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány