Létrehozva: 2020.11.01.

Nizzai merénylet – Már hatan vannak őrizetben

Újabb két gyanúsítottat, egy 25 és egy 63 éves férfit állítottak elő, s ezzel hatra emelkedett azon őrizetbe vettek száma, akiknek közük lehet a nizzai Notre-Dame-bazilikában három napja késsel elkövetett, három halálos áldozatot követelő merénylethez – közölték vasárnap rendőrségi források.

A két férfit szombat délután vették őrizetbe egy olyan ember otthonában, akit néhány órával korábban már előállították. Ez utóbbi egy 29 éves tunéziai állampolgár, akit azzal gyanúsítanak, hogy többször is találkozott az elkövetővel, Brahím Iszávival.

Nizza, 2020. október 29.
Rendõrök a nizzai Notre-Dame-bazilikánál elkövetett késes támadás helyszínén 2020. október 29-én. Sajtóhírek szerint a támadásban három ember életét vesztette, többen megsebesültek.
MTI/EPA/Sebastien Nogier

Még a merénylet napján, csütörtökön őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki térfigyelő kamerák felvételei szerint előző este az elkövetővel beszélt. Pénteken két másik embert, egy 33 éves és egy 35 éves férfit is őrizetbe vettek, akik szintén közvetlen kapcsolatban álltak a merénylővel és egymással is.

Nizza, 2020. október 29.
Rendõrök és tûzoltók a nizzai Notre-Dame-bazilikánál elkövetett késes támadás helyszínén 2020. október 29-én. Sajtóhírek szerint a támadásban három ember életét vesztette, többen megsebesültek.
MTI/AP/Alexis Gilli

Az elkövetőt, a 21 éves tunéziai Brahím Iszávit még mindig nem tudták kihallgatni: válságos állapotban kórházban ápolják, miután a tett helyszínén a rendőrség éles lövésekkel ártalmatlanította. A férfi csütörtökön – az évnek azon a napján, amelyen a muszlim hagyomány szerint Mohamed próféta született – reggel a nizzai katolikus templomban Allah akbar felkiáltással két embernek, a 60 éves Nadine Devillers-nek és az 55 éves sekrestyésnek, Vincent Loques-nak elvágta a torkát, a 44 éves brazil állampolgárságú Simone Barreto Silvát pedig késsel halálosan megsebesítette.

Rendőrségi források szerint a tunéziai elkövető kedden érkezett Nizzába, és a térfigyelő kamerák felvételei alapján megállapítható, hogy szerdán feltérképezte a támadás helyszínét. A nyomozók szerint egyelőre korai lenne megmondani, hogy voltak-e segítői, illetve, hogy milyen motivációkkal érkezett Franciaországba. A támadónál talált két mobiltelefon kielemzése és a tunéziai szolgálatok nyomozása meghatározó lesz az ügyben.

Brahím Iszávi – akinek a hazájában köztörvényes bűncselekmények miatt volt már dolga a rendőrséggel – szeptember közepén indult el Tunéziából, Olaszországon keresztül érkezett Franciaországba, és illegálisan tartózkodott az Európai Unió területén.

Az újságok, amelyek Lampedusától Nizzáig követik Brahim Ausszaui útvonalát, azt írták, hogy a 21 éves tunéziai férfi az október 29-én elkövetett merénylet előtt egy héttel még biztosan Olaszországban tartózkodott.

A 21 éves tunéziai Brahim Ausszaui egy migránsokat szállító hajóval érkezett szeptember 20-án Lampedusára. Két hétig karanténban volt, majd a pugliai Bari egyik táborába helyezték át október 9-én. A helyi hatóságok azonosították, azonban nem regisztrálták veszélyes személyként.

A bevált gyakorlat szerint ezt követően kiutasítási papírt kapott, amivel szabadon elhagyhatta a befogadóközpontot. Franciaországba önerőből jutott el. Sajtóértesülések szerint az olasz titkosszolgálati szervek a férfi pontos útvonalát próbálják felderíteni, illetve kideríteni, hogy hogyan hagyhatta el az azonosítási központot, ahol elvileg vissza kellett volna tartani a hazaküldéséig.

Megérkezése után a férfi Lampedusa szigetén néhány napot a helyi migránsközpontban töltött, majd két hétre a Rhapsody karanténhajón helyezték el további majdnem nyolcszáz személlyel. Októberben átszállították a dél-olaszországi Bari migránsközpontjába, ahol azonosították, majd október 9-én elengedték kiutasítási papírral. Hét napja volt, hogy elhagyja Olaszországot, de nyoma veszett.

A vele érkező és még olasz migránstáborban levő tunéziaiak úgy emlékeztek rá vissza, hogy állandóan telefonált, és Franciaországba akart menni. Az egyik, Nizzában nála talált telefonkártyát Bariban vásárolta meg. Az ügyészség vizsgálatot indított Brahim Ausszaui olaszországi kapcsolatainak felderítésére.

Bariból a férfi Szicíliába ment, ahol a Trapani melletti Alcamo városában egy ismerősénél szállt meg tizenkét napig. Itt a terrorizmusellenes nyomozóigazgatóság (Digos) szombatra virradó éjszaka házkutatást tartott, és hosszan kihallgatta a férfit, akinél Brahim Ausszaui megszállt. A nizzai merénylő Alcamóban még egy olívabogyó-szüreten is dolgozott.

Szintén az olasz sajtó írt arról, hogy a terrorista zsebében a rendőrök az olasz vöröskereszt által kiadott dokumentumot találtak, ez alapján azonosították be. A férfit a rendőrök meglőtték, de életben van, őrizetbe vették.

A merénylet előtti napon, október 28-án már Nizzában volt. Rokonai az al-Arabíja televíziónak adott interjúban elmondták, hogy azon a napon Brahim Ausszaui Nizzából, éppen a merénylet helyszínéről, a Notre-Dame-bazilikától hívta fel az anyját.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magából kikelve, ordítva osztotta ki az új férjét a TV2 sztárja - videó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?