Létrehozva: 2019.10.09.

Nők elleni erőszakra buzdított a prédikáción egy imám

„A férfiaknak fegyelmezniük kell a dacosan viselkedő nőket” – erről prédikált egy Svájcban élő imám.

Az iraki származású Abdulrahman O. 2007-ben menekültként érkezett Svájcba, és immáron több éve a Kriens városának mecsetében tart szónoklatokat. A hatóságok megerősítették, hogy a migráns nem ismeretlen számukra, az ügyészség 2015-ben ellene és három másik iraki ellen vádat emelt terrorizmus támogatása miatt. Kiderült ugyanis, hogy a bevándorlóknak terrorszervezetekhez köthető kapcsolatai vannak. Többeket az ügy végén börtönre ítéltek, azt azonban nem sikerült bizonyítani, hogy Abdulrahman O. is közvetlen kapcsolattartó lett volna például az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel.

Most azonban egy augusztusi prédikációja miatt került a férfi a svájci lapok címoldalaira. Az esetet még csak most kapta fel a média, és arról írnak, hogy az imám a nők elleni erőszakra szólította fel a férfi hallgatóságot. Az iraki bevándorló ennél a résznél a Korán egyik fejezetére utalt, amiben az áll, hogy Allah szerint a férfiak és a nők nem egyen-rangúak, és ha a nő ellenszegül, akkor fizikai erőszakot is lehet ellenük alkalmazni nevelés céljából. A svájci lapok arról írnak, hogy a rendőrség tehetetlen, mivel a Koránból vagy a Bibliából idézni nem tilos. Még akkor sem, ha az erőszakra utaló idézetek vannak benne. Az persze már büntetendő, ha valaki hazamegy a mecsetből, és nevelő szándékkal alaposan elveri a nejét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért