Létrehozva: 2020.01.31.

Notre-Dame : Épek és egészségesek a tetőn a méhkaptárok

A Notre-Dame székesegyházat áprilisban sújtó tűzvészt épségben túlélték a sekrestye tetején álló méhkaptárok, és a méhkolóniák egészségesebbek, mint bármikor – közölték méhészek.

Szerző Ripost

A Notre-Dame méheinek megmenekülését a tűzvésztől csodával határosnak tartották a szakemberek.

A kép illusztráció

A három kaptárt 2013-ban helyezték ki a sekrestye tetejére és a méhek azóta minden évben mézzel ajándékozták meg a méhészeket.

Tíz hónappal a székesegyházat sújtó tűzvész után a három kolónia egészségesebb, mint valaha – mondta a The Guardian brit napilapnak Sibyle Moulin méhész, aki hat hónap után először szemlélhette meg a kaptárokat.

A katedrális déli oldalán lévő sekrestye tetejére tilos felmenni, hiszen az épület súlyos károkat szenvedett, a kiégett boltozatból még mindig kövek hullhatnak alá, és ólomszennyezés is sújtja a térséget.

Megtudtuk: a méhésznek részt kellett vennie egy egészségi és biztonsági képzésen ahhoz, hogy ismét látogathassa a kaptárokat.

AFP

„Minden rendben van velük, a kolóniák viselkedése teljesen normális, az év ezen időszakában ugyan nem nagyon aktívak, de ennek így kell lennie” – hangsúlyozta a szakember.

A tűzvész után szinte mindenki attól tartott, hogy az 50 ezer méh elpusztult. A hatalmas hő ellenére azonban a méhek nem hagyták magukra királynőiket, hanem teletömték magukat mézzel és összekuporodtak, hogy védjék a kolóniát.

„A tűzvész után „műholdfelvételeket vizsgáltunk meg, és láttuk, hogy a kaptárok érintetlenek, fel sem fordultak, és még viasztócsa sem volt alattuk. Mivel a viasz mintegy 70 Celsius-fokon olvad, tudtuk, hogy a hő nem károsította a kaptárokat. A füst miatt nem aggódtunk, mivel azt mi is használjuk, így tudtuk, hogy alszanak a királynő körül” – magyarázta a méhész.

„Később a székesegyház szerkezetének biztosításán dolgozóktól kaptunk filmet, amely jól mutatta, hogy a méhek ki-berepülnek a kaptárokból. Tanulmányoztuk magatartásukat és láttuk, hogy pollengömböket visznek lábukon, ami azt jelentette, hogy fehérjekészletet halmoznak fel az ifjak táplálására” – tette hozzá.

Moulin először júliusban kapott engedélyt a kaptárok meglátogatására. „Egyáltalán nem tűnt úgy, hogy a tűzvész hatással volt rájuk” – mondta a méhész, aki júliusban 66 kilogramm mézet hozott le a kaptárakból. A mézmintákat Kanadába küldték, hogy az esetleges ólomszennyezést megvizsgálják.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány