Létrehozva: 2019.11.29.

Nyitragerencsei buszbaleset: ennyit kaptak az áldozatok hozzátartozói

A Nyitra és Aranyosmarót között menetrend szerint közlekedő, javarészt iskolásokat szállító autóbusz és egy kavicsot szállító teherautó karamboljában 12 személy vesztette életét. A családjaiknak adományt gyűjtöttek.

75 ezer euró adomány gyűlt össze – adta hírül a Paraméter.

Kiderült: ezt az összeget egyenlő arányban osztják el a tragédiában érintett családok között.

Nyitragerencsér, 2019. november 13.
MTI/AP/TASR/Milan Ivanic

A családonként 5 ezer eurónyi adományt 13 nap alatt sikerült összegyűjteni a ĽudiaĽuďom.sk portálnak, amit Zuzana Suchová hozott létre. 3600 személy volt hajlandó a zsebébe nyúlni, a legmagasabb összeg 6 ezer euró volt. A támogatást december folyamán utalják át az érintett családok részére.

Mint ahogy a Ripost megírta Nyitra és Aranyosmarót között a menetrend szerint közlekedő, javarészt iskolásokat szállító autóbusz és egy kavicsot szállító teherautó karambolozott az első osztályú 65-ös úton. A teherkocsi a baleset előtt szemtanúk elmondása szerint megbillent valami miatt, majd a busz oldalának hajtott, emiatt a busz az árokba, a teherautó pedig az útra borult. A balesetben 12-en haltak meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Putyin az iráni elnökkel tárgyalt, kitörhet az újabb háború

metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Áll a bál: tolószékbe került a tévés, és a népszerű énekesnő tehet az egészről

KÜLFÖLD

Elképesztő, hogyan kértek segítséget a lakatlan szigeten rekedt hajótöröttek

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA