Létrehozva: 2021.07.12.

Most érkezett: meglepő, milyen oltás védhet a Covid-19 súlyos következményeitől

A szakemberek tanulmányban számoltak be a tapasztalataikról.

Az éves influenzaoltás védelmet nyújthat a Covid-19 számos súlyos következményével szemben – derült ki a témában készített eddigi legnagyobb tanulmányból.

A Miami Egyetem Miller orvostudományi karának munkatársa, Susan Taghioff és kollégái a több mint 70 millió páciens egészségi adatait tároló TriNetX adatbázist felhasználva különített el két csoportba több mint 37 ezer embert, figyelembe véve a Covid-19 súlyos lefolyását befolyásoló olyan tényezőket, mint az életkor, a nem, az etnikai hovatartozás, a dohányzás, valamint a különböző egészségi problémák, úgy mint a diabétesz, az elhízás és a krónikus obstruktív tüdőbetegség.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI)

A Klinikai Mikrobiológia és Fertőző Betegségek Európai Kongresszusán (ECCMID) bemutatott tanulmány egyebek között az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Németországból, Olaszországból, Izraelből és Szingapúrból származó páciensek adataira épült – olvasható a Medicalxpress orvostudományi hírportálon.

Az első csoport tagjai két héttel-hat hónappal azelőtt kaptak influenzaoltást, hogy Covid-19-et diagnosztizáltak náluk. A második csoport tagjai ugyancsak Covid-19-cel küzdöttek, de nem kaptak influenzaoltást. A kutatók azt vizsgálták, hogy milyen arányban fordultak elő a betegséggel összefüggő súlyos egészségi következmények – összesen 15, köztük vérmérgezés, agyi érkatasztrófa, mélyvénás trombózis, akut légzési elégtelenség, kórházi, vagy intenzív osztályra való felvétel, valamint halálozás – a Covid-19 diagnosztizálását követő 120 napon belül a két csoport tagjainál.

Az elemzés szerint azok, akik nem kaptak influenzaoltást, jóval nagyobb eséllyel – akár 20 százalék – kerültek intenzív osztályra. 58 százalékkal nagyobb eséllyel keresték fel továbbá a sürgősségit, 45 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki náluk vérmérgezés, 58 százalékkal nagyobb eséllyel szenvedtek el agyi érkatasztrófát és 40 százalékkal nagyobb eséllyel diagnosztizáltak náluk mélyvénás trombózist.

A tanulmány készítői szerint eredményeik azt sugallják, hogy az influenzaoltás védelmet nyújt a Covid-19 számos súlyos következményével szemben. Hangsúlyozták, hogy további kutatásokra van szükség a lehetséges összefüggés megerősítésére és jobb megértésére – a jelenlegi elméletek többsége szerint az influenzaoltás „feljavítja” az ember vele született immunrendszerét – , de a jövőben az influenzaoltás segíthet nagyobb védelmet nyújtani az emberek számára azokban az országokban, ahol nem áll rendelkezésre elég vakcina az új típusú koronavírus ellen – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

A húsvéti szent három nap: ebben a felfokozott állapotban jó lesz elcsendesedni

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Magyar Péter akciózásai bepörgették a mém-gyárakat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Hozd vissza ezt a finom hagyományt a húsvéti asztalra!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre