Létrehozva: 2021.03.02.

Szívfacsaró: ez volt az utolsó szava az öngyilkos anyukának, aki megrázó okból vetett véget életének

Szörnyű dolog történt az anyukával, amit már nem tudott lelkileg feldolgozni.

A 32 éves Nicola McIntyre mentális problémákkal küzdött, miután olyat élt át, amit senkinek sem lenne szabad. Egy nap a felírt gyógyszereiből szándékosan többet vett be, így lett öngyilkos az édesanya, aki már nem bírta elviselni a lelki terheit.

Az anyát egy csapat férfi elkapta az utcán és megerőszakolták, ráadásul a The Sun információi szerint egy munkahelyi barátja is elárulta, megcsalta a párjával, így valószínűleg úgy érezte, egyedül van, s ezért vetett véget életének.

„Imádott nevetni, beragyogta a társaságokat. A családi összejöveteleken mindig tudni lehetett, hogy hol van, mert folyton hallottuk, ahogy nevet„ – mondta nővére, Sarah McIntyre, aki szerint már testvérénél négyéves korában kezdődtek a mentális problémák, mikor a szüleik elváltak. „Nagyon családcentrikus volt, imádta a gyerekeket, a saját kisfiát is.”

„Láttam, hogy változott meg. Mély depresszióba esett, de nem tehettem semmit„ - magyarázta Hayley Todd, a nő másik nővére. „Elmondta, hogy kért segítséget a mentális problémái miatt. De azt is elmondta, hogy úgy érzi, hogy senki sem segít és kudarcot vall.”

Mikor utoljára videochateltek, még vidámnak tűnt. Nem sokkal később azonban Nicola végzett magával.

„A hívás 18 órakor ért véget, miután megbeszéltük, hogy a következő héten találkozunk. Azt mondtam neki, hogy „szeretlek„, majd ő is azt mondta: „szeretlek”. Ez volt az utolsó, amikor beszéltem vele, ezután vetett véget az életének„ – mondta Sarah.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren