Létrehozva: 2021.02.12.

Megrázó: üzenetet hagyott a fiatal édesapa, mielőtt öngyilkos lett

A fiatal apuka tragikus halála megrázta a családot és a barátokat, nem gondolták, hogy ekkora lehet a baj.

A 22 éves Connor Bond egy luxuslakásból ugrott ki abból az épületből, ahol portásként dolgozott. Az öngyilkos férfi tragikus halála előtt még üzenetet küldött barátjának, amiben annyit írt: „Kész, elmegyek„.

Nem működött a kapcsolata

Úgy tudni, hogy Connornak nem működött a kapcsolata kedvesével, sőt kifejezetten mérgező volt a viszonyuk. A nő közös gyermeküket arra használta fel, hogy megszerezze, amit akar – így nemcsak elhanyagolta a férfit, hanem még bántalmazta is, ha kedve úgy tartotta.

„Ez az egész arra vezethető vissza, ahogy a nő bánt vele és manipulálta. Pedig csodálatos apa volt” – mondta Connor egyik barátja, Neville Edwards a Daily Starnak. Hozzátette, hogy egy héttel a tragédia előtt találkozott Connorral, aki elég visszafogottnak tűnt.

Az öngyilkosságról beszélt

Az öngyilkos édesapa már tervezgette, hogy véget vet az életének, erről is beszélt Edwards: elmondta neki, hogy mire készül, a férfi pedig próbálta lebeszélni róla.

Connor szülei, Stephen és Alison, a halála előtti reggel látták utoljára manchesteri otthonában. Akkor még boldognak tűnt, énekelgetett is, miközben munkába készülődött. Később rengeteg alkoholt ivott, ezután vetette ki magát a luxuslakásból.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt