Létrehozva: 2020.08.22.

Öngyilkos lett egy férfi Nagymegyeren, miután pozitív lett a koronavírustesztje

A 49 éves férfi rettegett attól, mi lesz, ha elkapja a koronavírust.

Egy 49 éves férfi azt követően ölte meg magát Nagymegyeren, hogy pozitív lett az első koronavírustesztje – számolt be az esetről a Joj TV.

A Joj TV több forrásból is úgy értesült, hogy a férfi több emberrel is beszélt a koronavírussal kapcsolatos félelmeiről, majd miután pozitív lett a tesztje, telefonon egy ismerősét arról győzködte, hogy olyan formája támadta meg a betegségnek, ami lassan végez vele. A másik fél próbálta meggyőzni, hogy a gyorsteszt végeredménye egyáltalán nem jelent semmit, két nappal később ráadásul egy másik tesztelésen is részt kellett volna vennie.

Fotó: Pixabay

Az illető, akivel telefonon beszélt, a rendőrségnek is jelentette, hogy a férfi öngyilkos akar lenni, de ezt már nem tudták megakadályozni. A férfi lelőtte magát. Martina Kredatusová az üggyel kapcsolatban csak annyit közölt, hogy a halottkém megállapította, nem történt idegenkezűség.

A férfihoz riasztották a mentőket is, még mielőtt lelőtte volna magát, majd miután kimentek, megpróbálták újraéleszteni, de már nem sikerült. Mivel viszont nem tudták, hogy pozitív koronavírusteszttel bíró férfiről van szó, így a mentősöknek karanténba kellett vonulniuk – közölte Matej Polák mentőszolgálati szóvivő. Preventív jelleggel letesztelik a többi mentőst is, aki ezen a vonalon dolgozik – írta a Paraméter.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja (mobilról is) a 116-123-as, ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel az ongyilkossagmegelozes.hu-t

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért