Létrehozva: 2021.02.15.

„Évekig terveztem ezt„ – öngyilkos lett a 14 éves lány, titkos naplójában írt a borzalmakról

Végső elkeseredésében úgy döntött a lány, hogy vonat elé ugrik. Titkos naplójában írta le, hogy miért döntött így.

A 14 éves Uma Gupta titkos naplót vezetett a gimnáziumában töltött idejéről, amelyben részletesen bemutatta az iskolában elszenvedett zaklatásokat. A tinédzser lány öngyilkos lett: vonat elé lépett, miután már nem bírta lelkileg a zaklatásokat.

Uma feldúltan hagyta el egy barátjának buliját még tavaly azzal, hogy meg akarja magát ölni, majd elsétált a pályaudvarra. A barátainak azt mondta, a szülei mennek majd érte, helyette a vasútállomáson éjjel elgázolta egy vonat.

Összetört családja fedezte fel a titkos naplót, amelyben az iskolában történt zaklatásairól mesélt. Több oldalon keresztül írt arról, hogy mennyire boldogtalan és szeretne meghalni.

„Ne legyetek idegesek. Nem vagyok boldog és ez nem is fog megváltozni. Csak képzeljétek el, hogy sosem voltam itt. Szeretem a családomat és a barátaimat„ – olvasható az egyik naplóbejegyzésben. „Évekig terveztem ezt.”

A család szerint a lányon nem látszottak a problémái, könnyen szerzett barátokat, és úgy tűnt, szeret élni. Állítólag a buliban hirtelen változott meg a hangulata, és zokogni kezdett a fürdőszobában. Az iskola igazgatója tagadja, hogy bármilyen iskolai zaklatást jelentettek volna neki – írja a Daily Star.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat