Létrehozva: 2020.07.23.

Órákig otthagyták az elhunyt férfi holttestét a koronavírus-ambulancia előtt – videó

Egy Covid-központ előtt, várakozás közben érte a halál a tolószékes férfit.

Elképesztő borzalmakról számolt be a szerbiai Pancsováról egy lakos, aki még másnap is a sokk hatása alatt volt a látottaktól.

Az egyik pancsovai Covid-ambulancia előtt várakozás közben elhunyt egy tolószékes férfi. A megdöbbentő, hogy több óráig hagyták letakarva a holttestet a tűző napon.

A delhir információi szerint egy 63 éves férfi vesztette életét kedden délután.

Duro Vlajics készítette a felvételeket, elmondása szerint a férfi tegnap délután 14 óra 30 perckor a rendelő előtt várta, hogy sorra kerüljön, de ott halt meg: nem sokkal 16 óra után már le volt takarva.

„Még mindig sokkos állapotban vagyok. Ez annyira embertelen. Súlyos állapotban volt, amikor először elhaladtam mellette, várta a sort a Covid-ambulancia előtt. Arcán szájmaszk volt. Körülbelül másfél órával később megint elhaladtam mellette, megint ott találtam. De már meg volt halva. Ugyanabban a tolószékben, csak a fejét egy fehér lepedő borította” – nyilatkozta Vlajić, majd hozzátette:

„Kérdeztem a szkafandert viselő emberektől, hogy miért hagyták az embert ott még 14 óra 37 perctől, ráadásul a 35 fokos melegben, amire azt válaszolták, hogy meghalt, és hogy várják az illetékes felügyelőséget.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre