Létrehozva: 2018.09.20.

Orbán Viktor: A Frontex még soha egyetlen méter határt sem védett meg

Semmi szükség arra, hogy a Frontex védje helyettünk a magyar határt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Salzburgban.

A kormányfő az osztrák városban az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozójára érkezve újságíróknak kifejtette: van egy javaslat az Európai Bizottság részéről, és ez azt mondja, hogy "ha baj van, akkor a nemzeti hatásköröket vegyék el a tagállamoktól, és a határvédelmet az unió menedzselje".

Szerdán átadta Ausztriának is azt a javaslatot, amelyet már Bulgáriának átnyújtottak, és amely ezt a problémát oldja meg, de nem a tagállamok ellenében, hanem úgy, hogy "a tagállamoknál maradhat a védekezés joga" - ismertette.
    

A kormányfő úgy fogalmazott,

"szép dolog a Frontex, de a Frontex életében még soha egyetlen méter határt sem védett meg, mi meg több száz kilométert".

Semmi szükség arra, hogy "ők védjék helyettünk a magyar határt, nem beszélve a szuverenitás elvi kérdéseiről" - jelentette ki a miniszterelnök.
    Orbán Viktor elmondta: emellett kell ma kiállni, és "többen vagyunk mi, akik ezt ellenezzük". "Egyelőre a papírforma mellettünk van" - tette hozzá.
    A Brexitet illetően a miniszterelnök kiemelte: Magyarország azok közé tartozik, akik szerint nem kellene megbüntetni a briteket. "Fair Brexitre és jó együttműködésre van szükség Nagy-Britannia és az Európai Unió között a jövőben" - fogalmazott.


    Egy arra vonatkozó kérdésre, hogy várakozásai szerint szóba kerül-e a Sargentini-jelentés az ülésen, azt mondta: "azon mindenki csak nevet".

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl