Létrehozva: 2019.04.24.

Orbán Viktor Kazahsztánban tárgyal

A magyar miniszterelnök kínai útja során megállt Kazahsztánban, Nurszultanban. Orbán Viktor hangsúlyozta: Kazahsztán régi baráti ország Magyarország számára.

Orbán Viktor 2015-ben járt utoljára Kazahsztánban, amikor is hivatalos látogatás keretében Asztanában tárgyalt Karim Maszimov miniszterelnökkel.

Mostani látogatása során beszélt Kaszim-Zsomart Tokajev kazah államfővel és Askar Mamin kazah miniszterelnökkel, Nurszultanban. A miniszterelnök elmondta:

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek. Asztanában már jártam, de Nurszultanban még nem. Ez az út első is meg nem is.”

Hozzátette: „Örömmel jöttem mert egy régi barátságot szeretnénk folytatni.”

Ugyanakkor nem marad majd sokáig, mert csütörtöktől

a „világ legnagyobb gazdasági programjának világtalálkozóján” vesz majd részt Kínában.

Elmondta, a program úgy kötné össze Európát és Ázsiát, hogy az útvonalak Magyarországon is keresztülhaladnának, és „döntő eleme” lesz a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítése.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat