Létrehozva: 2020.06.09.

Óriásit hibázott a New York Times: elfelejtettek cenzúrázni

A olyan nagyon független, pártatlan, mélységesen korrekt hírgyár véletlenül olyan írást közölt, amelyben visszaköszönt a valóság. Ez bizony megbocsájthatatlan hiba!

Lemondott a The New York Times publicisztikai rovatának vezetője, James Bennet – jelentette be vasárnap esti közleményében a lap kiadója. Bennet távozásával egyidejűleg leváltották a publicisztikai rovat helyettes vezetőjét, Jim Diaót is, akit hírszerkesztőségi munkára helyeztek át. Az új, megbízott rovatvezető Katie Kingsbury lett. A kiadó elnök-vezérigazgatója, A.G. Sulzberger dicsérő szavakkal szólt Bennet eddigi munkájáról, s nem tett említést a személyi változások okáról.

A rovatvezetőnek azért kellett távoznia, mert szerdán megjelentette Tom Cotton, Arkansas állam republikánus szenátora véleménycikkét az Egyesült Államokat megrázó tüntetéssorozatról. A Vessétek be a katonákat című cikkben Cotton amellett foglalt állást, hogy az erőszakos tüntetőkkel szemben keményen kell fellépni, akár a katonák bevetésével is.

Bennetnek mennie kellett, mert nem cenzúrázott (Forrás: YouTube)

„A nemzetnek helyre kell állítania a rendet. A katonák erre készen állnak” – írta a szenátor. A New York városában fosztogatókat úgy írta le, mint „az izgalmat kereső gazdagok és más bűnöző elemek tobzódása”, és kifejtette, hogy a tüntetők közé beszivárogtak a magát antifasisztának nevező Antifa mozgalom aktivistái is.

Az Antifa jelenlétét a tüntetéseken a The New York Times természetesen „álhírnek” minősítette, noha William Barr igazságügyi miniszter sajtótájékoztatón leszögezte, hogy a kormányzatnak bizonyítékai vannak, hogy az Antifa mozgalom aktivistái is szítják a gyűlöletet és a megosztottságot.

Cotton publicisztikájának megjelenése után mind Bennet, mind Sulzberger kiállt amellett, hogy helyes volt megjelentetni a politikus véleményét. A véleménycikk megjelentetése utáni napon Bennet azt írta a Times hasábjain: „a prominens elképzelések nyílt megvitatása sokkal jobban segíti a társadalmat a helyes válaszok megtalálásában, mint ha nem veszünk tudomást róluk”.

Később azonban a Times álláspontja megváltozott, és maga Bennet is úgy nyilatkozott, hogy elolvasása nélkül jelentette meg Tom Cotton cikkét. (Azaz elfelejtették cenzúrázni.) A lapvezetés a pénteki számban megjegyzést fűzött az eredeti cikk fölé, leszögezve, hogy „nem felelt meg a mi követelményeinknek és nem lett volna szabad megjelentetni”.

Ez a The New York Times esetében azt jelenti – mint ahogy azt a hazánkról szóló és egyetlen igaz mondatot sem tartalmazó írásaikkal oly gyakran bemutatták -, hogy az írás nem felelt meg a balliberális elvárásoknak. Ilyen a szabad és független sajtó az USA-ban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek