Létrehozva: 2019.10.28.

Őrület a vágóhídon, egy ország rajong a szökött állatért

A Jerry névre hallgató bikának mindenki szurkol, mert nem csak a vágóhídról sikerült megszöknie.

Megszökött egy bika a horvátországi partvidéken található Kastel Stari település vágóhídjáról, majd a nehezen járható dalmáciai hegyekben keresett menedéket üldözői elől – közölte a horvát sajtó vasárnap.

A Jerry névre hallgató, 650 kilogramm súlyú jószág már napok óta rejtőzik, az elfogására indított kísérletek eddig sorra kudarcot vallottak, sőt egy kelepcéből is sikerült kereket oldania.

„Most még magasabbra vette be magát a hegyekbe” – idézte a sajtó Petar Skejo mészárost.

Időközben javultak Jerry esélyei arra, hogy végleg megmeneküljön a hentesbárd alól. „Ha egyszer már sikerült a biztos halál elől megmenekülnie, akkor életben kell maradnia” – jelentette ki Ivan Bozic, Jerry gazdája. „Jerry szabadon marad” – tette hozzá, rokonszenvezve a jószággal.

A talpra esett bikát sokan a szívükbe zárták, és a horvát sajtó is csatlakozott a rajongók táborához. „Minden jót Jerry” – írta például a 24sata.hr horvát hírportál vasárnap.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil