Létrehozva: 2020.08.10.

„Összetört a szívem, meghalt a táncoló angyalom” – egy 12 éves lány testét húzták ki a folyóból

Nem tudni, hogy került a folyóba a fiatal tehetség.

A Skóciában található Leven folyóban holtan találták a 12 éves Ava Grayt, akit barátai csak táncoló angyalnak hívtak.

Az iskolás lányt vasárnap, az esti órákban kezdték keresni a rendőrök és a tűzoltók.

A rendőrségi információk szerint, augusztus 9-én 18:45-kor riasztották őket, a Leven-folyón lévő Balloch-hídhoz egy nehéz helyzetben lévő fiatal lány megmentéséért. Végül mentőhelikopterrel találták meg a vízen lebegő holttestet 21:45 perckor.

Ava Gray megfulladt a folyóban, így még a helyszínen halottnak nyilvánították. Barátai és családja egy mindig boldog és vidám tinédzserként ismerték, aki imádott táncolni és jó érzéke is volt hozzá – írja a The Sun.

Holly Douglas, a táncoktatója megható szavakkal búcsúzott szeretett tanítványától.

„Összetört a szívem, meghalt a táncoló angyalom. Nincsenek szavak arra, amit most Ava elvesztése után érzek. Mindannyian nagyon szerettük, soha nem fogjuk elfelejteni őt. A világ egy kegyetlen hely, részvétem az egész családnak. Ava, annyira szeretlek” – írta a tánctanár.

Bár a vizsgálatok még tartanak, a rendőrség nem gyanakszik gyilkosságra. Ám azt egyelőre nem tudni, hogy került a fiatal tehetség a folyóba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl