Létrehozva: 2017.10.15.

Összetörte párja autóját - sokkot kapott, mikor kiderült az igazság

A spicces nõ mindenképpen bosszút akart állni volt párján, de a számításaiba hiba csúszott.

A 38 éves Christine Potten és párja azután szakítottak, hogy a férfi megcsalta a nőt. Christine azonban nem tudta túltenni magát a csalódáson, hiába volt már új barátja: mindenképpen bosszút akart állni a csalfa exen.

 

Az egyik randevúja után elég ittasan indult el haza, és az utcán meglátta volt szerelme autóját. Adódott a gondolat: azon keresztül tudatja a férfival fájdalmát. Potten leszedte az ablaktörlőket, összekarcolta az ajtókat, és letörte a tükröket, ami közben megvágta magát, így még pár tucat vércseppet is hagyott a Peugot 307-esen. Biztosra ment, és a motorháztetőn hagyott egy üzenetet a férfinak, hogy tudja, kinek köszönheti autója siralmas állapotát.

Pár órával később meg is jelentek a rendőrök a nő házánál. Potten számított az érkezésükre, attól viszont sokkot kapott, amit a rendőrök közöltek: összekeverte az autókat, valójában egy számára teljesen ismeretlen nő kocsiját törte össze.

A 47 éves Anita Meek alig akart hinni a szemének, mikor meglátta, hogyan néz ki szeretett autója, amivel épp családi kirándulásra mentek volna.

Potten elnézést kért a nőtől, és részletekben kifizeti neki a 117 ezer forintnak megfelelő kártérítést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csak a szokásos: Magyar Péter hazudik

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl