Létrehozva: 2020.02.06.

Osztrák menekültszállón végzett nejével az afgán migráns

A 29 éves afgán bevándorló többször bántalmazta 25 éves feleségét. Az utolsó alkalommal a nő közölte, hogy feljelentést tesz, mert neki is vannak jogai. A férjben erre olyan düh gerjedt, hogy előkapott egy kést, majd halálra szúrta négyéves közös lányuk édesanyját.

Két és fél éve élt az afgán család a háromezer lakosú stájerországi Trieben település menekültszállóján. A helybeliek szerint nagyon kedves családról van szó, a négyéves kislány is rendszeresen járt óvodába, a szülők pedig próbáltak megállni a saját lábukon. A négy fal közt azonban úgy tűnik, hogy nem voltak ennyire idilliek a mindennapok. Az osztrák sajtóban megjelent információk szerint a 29 éves férj többször is bántalmazhatta 24 éves nejét, a legutóbbi alkalommal azonban a nő kijelentette, hogy a rendőrséghez fordul. A gyermek szerencsére nem volt szemtanúja annak a szörnyűségnek, ami ezután történt. Míg a kislány óvodában volt, addig a szülők között a vita ismét tettlegességig fajult.

Forrás: Facebook

Az afgán migráns azonban dühében kést ragadott, és több mint hússzor a szerelmébe döfte azt. Az áldozat életét már nem tudták megmenteni a kiérkező orvosok.

Mint kiderült, a tragédia pillanatában a lakásban tartózkodott egy migránscsaládokat segítő nő is, mert a megvert feleség tőle szeretett volna segítséget kérni a rendőrségi feljelentéshez. Amikor meglátta azonban, hogy a férfi megkéseli a nejét, akkor mezítláb futott ki az utcára, ahol segítségért kiáltott. A feltételezett elkövetőt még a helyszínen sikerült őrizetbe vennie az osztrák különleges egység embereinek. A család barátai most leginkább a négyéves kislányért aggódnak, akit azonnali állami gondozásba helyeztek.

Szakértők szerint egy ilyen kisgyerek még nem érti, hogy pontosan mi történik, de a lelki megrázkódtatás és az édesanyja hirtelen elvesztése miatti trauma feltehetően az egész életén keresztül elkíséri majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A megbüntetett Alonso csapata óvást nyújtott be, kizárhatják a Ferrarit

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl