Létrehozva: 2020.05.17.

Ötszáz fölé nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma Ukrajnában

Vasárnapra 17 újabb halálos áldozattal 514-re emelkedett a koronavírus-fertőzés szövődményeiben eddig elhunyt betegek száma Ukrajnában, a fertőzés terjedése az előző naphoz képest némileg lassult, de az esetek száma immár meghaladta a 18 ezret – derült az egészségügyi minisztérium által közölt adatokból.

Az elmúlt 24 órában regisztrált 433 új esettel az azonosított fertőzöttek száma 18 291-re nőtt az országban. Az ezt megelőző napban több mint ötszáz fertőzöttet azonosítottak – 95-tel többet, mint most -, így ez javulásnak tekinthető. A betegségből eddig 5116-an gyógyultak fel, közülük 210-en az elmúlt napban.

Fotó: Shutterstock

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter vasárnapi tájékoztatása szerint előző nap a legtöbb új beteget a fővárosban, Kijevben, valamint Kijev megyében jegyezték fel, 59, illetve 54 főt. E tekintetben a főváros már második napja került a statisztika legtetejére.

A legfertőzöttebb területek változatlanul a romániai határnál lévő Csernyivci megye 2694, és a főváros 2280 eddig azonosított beteggel. Kárpátalja megyében eddig 885 fertőzöttet jegyeztek fel, közülük 24-en haltak bele a betegségbe és 166-an gyógyultak fel.

A héten heves vitákat váltott ki a nagyvárosi metrók újranyitásának kérdése. Ezt szorgalmazza a kijevi és a harkivi polgármester is városában, mivel a korlátozások május 11-i enyhítése után sokan álltak újra munkába, és ez súlyos közlekedési dugókat okozott. Az egészségügyi miniszter erre reagálva, vasárnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy ha nem zárták volna le a metrókat, a kórházak túltelítettekké váltak volna betegekkel. Rámutatott arra, hogy most viszont a kórházak leterheltsége az országban nem haladja meg a 13 százalékot.

Emlékeztetett arra, hogy Ukrajna nem az egyetlen ország a világon, amely leállította a metrók közlekedését a járvány megfékezése érdekében. Példaként hozta a kínai Hupej városát, Franciaországban Párizst, Nagy-Britanniában Londont, valamint Indiát.

A korlátozások enyhítésének első szakaszát május 11-től léptette életbe az ukrán kormány. Ennek nyomán több kis- és középvállalkozás kezdhetett ismét működni. Egyebek mellett újra kinyithattak az éttermek és a kávézók – bár csak a kültéri teraszokon fogadhatnak vendégeket -, valamint a fogászati rendelők, a fodrászatok, a szépségszalonok, az ügyvédi és a közjegyzői irodák, illetve számos, nem élelmiszereket árusító kisebb bolt és karbantartással, szereléssel foglalkozó üzlet is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő