Létrehozva: 2022.01.06.

Pár nap múlva becsapódik egy orosz hordozórakéta a Földbe!

Egyelőre nehéz lenne megmondani, pontosan hol fog landolni az űreszköz, de a jelenlegi állás szerint ez nem lakott területen fog bekövetkezni.

Valamikor a hét második felében egy orosz katonai hordozórakéta irányíthatatlan állapotban fog a Földbe csapódni, miután a légkört elhagyva az eszköz meghibásodott, és képtelen volt biztonságos magasságba emelkedni – írja a Daily Mail internetes kiadása.

Oroszország még a múlt év utolsó napjaiban lőtt ki a Pleszeck űrrepülőtérről egy Angara A5 típusú hordozórakétát, aminek 22 ezer mérfölddel a Föld felszíne fölött kellett volna pályára állnia, de egy meghibásodás miatt ez végül nem sikerült. Úgy tudni, a harmadik rakétafokozat mondott csütörtököt valahol félúton, az eszköz így nem tudott kellő magasságba emelkedni, ami egyet jelent azzal, hogy irányíthatatlanul fog visszazuhanni a bolygónkra.

Szakértők előrejelzése szerint a 20 tonnás rakéta valamikor csütörtök reggel – plusz-mínusz 14 óra – fog belépni a légkörbe, ahol a nagyobb része vélhetően elég majd, és csak kisebb darabok fognak becsapódni a Földbe. Hogy pontosan hova, azt még nehéz lenne megmondani, de jelenlegi állás szerint a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a rakéta valahol a Csendes-óceánba fog landolni.

Oroszország tervei szerint az Angara A5 nehéz hordozórakéta fontos szerepet játszik majd abban, hogy az ország robotokat és embereket juttasson el a Holdra.

A hivatalos orosz közlemények szerint az Angara A5 környezetbarátabb elődeinél, mivel hajtóanyaga csak és kizárólag oxigénből és kerozinból áll. Következő tervezett indítását márciusra tervezik, amikor egy távközlési műholdat fog Föld körüli pályára állítani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek