Létrehozva: 2016.06.12.

Parkban tette magáévá fiatal szeretőjét az ittas nagymama!

A 76 éves asszony legurított pár sört, majd képtelen volt parancsolni vágyainak. A megdöbbent járókelõk szeme láttára esett neki több mint 20 évvel fiatalabb szeretõjének!

A Londonban élő Alicia Brown jelenleg a legidősebb brit asszony a szexuális bűncselekményt elkövetők listáján! A 76 évesen is aktív nagymama azután ugrott az élre, hogy az angol főváros egyik legközkedveltebb parkjában kéjelgett 54 éves szeretőjével.

A vadul szexelő párt a parkban sétálók vették észre, akik azonnal riasztották a rendőröket, a férfin már alsónadrág sem volt. - számolt be róla a Daily Mail.

Később az is kiderült, az idős asszony aznap reggel sörrel indította a napot, miután rossz híreket kapott. Így nem kizárt, hogy az alkohol hatására vetkőzte le minden gátlását.

A nimfomán nénit a rendőrök vezették el, eljárás indult ellene. Közszemérem sértés vádjával állt a bíróság elé, végül feltételesen szabadlábra helyezték.

Partnere sem járt jobban, őt két hónapra előzetes letartóztatásba helyezték.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl