Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.11.04.

Prostikat vert, majd tüzet gyújtott a bordélyban egy részeg migráns

Egy stuttgarti bordélyban komoly nézeteltérés alakult ki a minap egy részeg pakisztáni migráns és az örömlányok között.

Egy stuttgarti bordélyban akciófilmekbe illő akció bontakozott ki a minap egy részeg pakisztáni migráns és az örömlányok között. A férfi már akkor sem volt józan, amikor belépett a bordélyba, ám ekkor még nem mutatkozott erőszakosnak, ezért a biztonságiak nem dobták ki. A bevándorló végül egy 26 éves nő szolgáltatásaiért fizetett, de a végeredménnyel nem volt megelégedve, amit hangosan szóvá is tett. A szóváltás után a férfi meg is ütötte a prostituáltat, akinek a védelmére az egyik kolléganője is sietett, aki azonban így szintén kapott egyet.

A két örömlány a férfi elől elmenekülve az utcára futott, ahol értesítették a rendőrséget. Az erőszakos migráns kisvártatva csatlakozott az utcán összeverődött kisebb tömeghez, majd az egyenruhások őrizetbe is vették. Az épületben maradt alkalmazottak azonban füstöt éreztek, majd kiderült, hogy a pakisztáni férfi az épület elhagyása előtt még tüzet nyújtott a prostituált szobájában.

A komolyabb tragédiát szerencsére sikerült még időben megelőzni, csupán a megütött 26 éves örömlány szerzett könnyebb sérüléseket az incidens során.

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket Rómában - videó

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat