Létrehozva: 2019.12.10.

Rablógyilkosság áldozata lett egy magyar nő Nigériában

Kirabolták, savat itattak vele és megfojtották, más értesülések szerint leszúrták. Kameruni férje – egy nemzetközi cég nigériai igazgatója – életveszélyes állapotban került kórházba.

Rablótámadásban meghalt egy magyar származású nő vasárnap éjszaka Lagoszban, Nigériában – idézi a helyi lapokat a 112 Press.

A PM News tudósítása szerint két bűnöző támadt a MAERSK szállítmányozási és logisztikai cég kameruni származású helyi igazgatójára és feleségére annak otthonában.

Kiderült: az egyik tettes villanyszerelő volt, akit a férfi ismert és ezért beengedte a lakásba. A bűnözők amint bejutottak, két külön helyiségbe zárták be a férfit és a nőt. A magyar nőt, a dunaújvárosi K. Bernadettet kényszerítették, hogy adja át a pénzüket és bankkártyáikat, majd savat itattak a nővel, akit ezután megfojtottak. Egy helyi lap szerint az asszonyt és a férfit is késsel szúrták meg.

Miután a nő meghalt, a férjet is kényszerítették sav ivására. Előtte a férfi tudott segélykérő üzenetet küldeni valakinek, aki értesítette a hatóságokat.

Fotó: twitter

A kiérkező nigériai rendőrök még a helyszínen találták az elkövetőket, akiket elfogtak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csak a szokásos: Magyar Péter hazudik

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl