Létrehozva: 2020.05.17.

Rabszolgaként tartotta fogva áldozatait – így csalta őket tőrbe

Trükkel csalta magához áldozatait, majd kihasználta őket.

A rendőrség elitegységei pénteken csaptak le Nagyszombat megyében a tőketerebesi járásbeli 28 éves rabszolgatartóra – írja a Paraméter. A gyanú szerint az elkövető a szociális hálón csábított magához három fiatalt férfit azzal az ígérettel, hogy jól fizető állást biztosít nekik. Az ígéretből nem lett semmi, helyette munkaszerződés nélkül nagyszombati építkezéseken kényszerítette őket munkára, keresetüket pedig elvette tőlük.
  Az áldozatok állítása szerint a férfi fegyverrel kényszerítette őket lopásra, és kábellel ütötte őket, ha nem fogadtak szót. Mindeközben nem kaptak enni, rendszeres kábítószer-fogyasztásra kényszerítette őket, hogy ne legyenek képesek elszökni emberhez méltatlan szálláshelyükről. Ha a bűncselekményeket sikerül rábizonyítani, 7-10 éves börtönbüntetésre ítélhetik a férfit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre