Létrehozva: 2019.08.25.

Radioaktív anyagot találtak egy orvos szervezetében, nem szóltak a veszélyről

Az orvos egyike volt azoknak, akik az orosz atomrobbanás sérültjeit kezelték.

Robbanás történt még augusztus 8-án az észak-oroszországi Arhangelszk megyében, amiben öt nukleáris mérnök és két munkás veszítette életét, további hatan pedig megsérültek. A sérülteket az arhangelszki kórházba vitték, ahol az orosz független média szerint nem tájékoztatták az orvosokat, hogy radioaktív baleset történt, és speciális védőfelszerelést kell viselniük.

A The Guardian most arról számol be, hogy az egyik orvos izomszövetében a cézium-137-es izotópját találták meg. Az orosz hatóságok azzal magyarázzák a dolgot, hogy biztosan olyan ételt evett, ami enyhén radioaktív volt: nemrég járt Thaiföldön, ami a hatóságok szerint közel van annyira Japánhoz, hogy “fukusimai hal” lehessen a hibás. A cézium-137 ugyanis megszennyezhet halat, gombát és algát is, amit aztán elfogyasztva az ember szervezetében is meg lehet találni a radioaktív anyagot.

Az orvosok azonban, akik névtelenséget kértek, mást mondanak: szerintük nem tájékoztatták őket arról, hogy radioaktív baleset helyszínéről érkeznek a sérültek, és védőfelszerelésben kell őket kezelniük. Több mint 100 orosz munkást kellett átvizsgálniuk az orvosoknak a sérülteken kívül is, a független helyi média szerint több kórházi dolgozó veszélybe került a sugárzás miatt.

Az orosz hidrometeorológiai szolgálat (Roszgidromet) szerint a beleset idején négy-tizenhatszorosára nőtt a gammasugárzás Arhangelszk megyében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Így ápold a petúniát, és egész szezonban ontja majd a virágokat!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?