Létrehozva: 2021.03.16.

Kaphatnak orosz vakcinát a rákos betegek vagy sem? Megszólalt az igazgató

Az orosz vakcinát forgalmazó cég klinikai vizsgálatot indított a rákos betegek körében, itt vannak az első eredmények.

Alekszandr Gincburg akadémikus, az orosz vakcinát fejlesztő Gamaleja Intézet igazgatója nemrég bejelentette, hogy elindultak az orosz Szputnyik V vakcina vizsgálatai kifejezetten daganatos betegséggel küzdők körében.

Megkaphatják rákos betegek is az orosz vakcinát (Fotó: MTI)

Gincburg közölte, az elsődleges tapasztalatok már a rendelkezésükre állnak, és azt mutatják, hogy nyugodtan lehet adni a Szputnyik V vakcinát rákos betegeknek is, nincs olyan daganatos betegség, amelynél ellenjavallt lenne.

Azt azonban hozzátette: kivételt képeznek azok az esetek, amikor a beteg kemoterápiát kap, vagy olyan gyógyszereket szed, amelyek elnyomják a sejtek szaporodását.

„Ha a beteg ilyen gyógyszereket szed, akkor az oltás ugyan nem árt neki, de nem is lesz hatásos, mert nem aktivizálódnak a védelmi funkciók, és antitestek sem termelődnek” – magyarázta a szakember.

Magyarországon is oltanak a Szputnyik V vakcinával
Fotó: MTI/Rosta Tibor

Argentínában bővítettek az oltottak körén

Kibővítették azok körét, akiket az orosz vakcinával oltanak Argentínában – bizonyos feltételekkel.

Az ajánlás szerint ezentúl beoltják az orosz vakcinával az olyan várandósokat, szoptatós anyákat és autoimmun betegségekben szenvedőket, akik:

  • elkerülhetetlen és magas SARS-CoV-2 fertőzési kockázatnak vannak kitéve (egészségügyi dolgozók, stratégiailag fontos munkát végzők, tanárok és egyéb iskolai dolgozók)

  • olyan alapbetegségben szenvednek, amely magas kockázatú csoportba sorolja őket a COVID-19 betegség szövődményei vagy halálos kimenetele szempontjából (cukorbetegség, 35 feletti testtömeg index (BMI) és/vagy krónikus vese-, légúti, illetve szívbetegség.

    Ilyen hatással van az orosz vakcina a 60 éven felüliekre

    1161 idős beoltott 15,2%-ánál influenzaszerű tünetek jelentkeztek, 5,4%-uk tapasztalt duzzanatot az oltás helyén, 2,5%-uk pedig gyengeségről számolt be.

    Súlyos tünetek az oltást követően mindössze 68 főnél jelentkeztek, ám ezek egyike sem a vakcina miatt történt.

    Mi az a vektorvakcina?

    A vektorvakcina úgy működik, hogy a koronavírus tüskefehérjéjének a genetikai kódját juttatja el a sejtjeinkhez, méghozzá úgynevezett adenovírusokkal. Ezek a Szputnyik V esetében humán adenovírusok, olyanok, amelyek igen ritkán okoznak fertőzést, tehát nem vagyunk immunisak rá. Éppen ezért lehetnek hatásosak, hiszen nem alakult ki ellenük védettség korábban” – magyarázta Tóth Sándor virológus.

     

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

    origo.hu

    Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

    borsonline.hu

    Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

    magyarnemzet.hu

    Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

    metropol.hu

    Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

    magyarnemzet.hu

    Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

    origo.hu

    Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

    lakaskultura.hu

    Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

    ripost.hu

    Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

    ripost.hu

    „48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    KÜLFÖLD

    Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

    KÜLFÖLD

    A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

    KÜLFÖLD

    Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

    KÜLFÖLD

    Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

    KÜLFÖLD

    Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

    KÜLFÖLD

    Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

    KÜLFÖLD

    Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

    KÜLFÖLD

    Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek