Létrehozva: 2018.09.23.

Rejtélyes zaj miatt aggódnak a rózsahegyiek, csak éjjel jelentkezik

A zaj forrását gyorsan megtalálták, helikopterek cirkálnak éjjel az égen. Azt azonban nem tudták, hogy miért.

Éjszakánként repkedő helikopterek nyugtalanítják a szlovákiai Rózsahegyen és Liptószentmiklóson élőket. A helyiek elmondása szerint általában sötétedés után bukkannak fel az égbolton, többször éjfél környékén is hallották a gépeket. A legtöbben arra panaszkodtak, hogy a zaj megzavarja őket az alvásban - számolt be a Paraméter.

Danka Capáková, a védelmi minisztérium szóvivője elmondta, a minisztérium jelenleg nem gyakorlatozik éjjel az adott térségben.

Kiderült, hogy egy magántársaság helikoptereiről van szó, a vállalat ugyanis éjszakai gyakorlatot tart a napokban. „A tevékenységhez megvan minden szükséges engedélyünk a közlekedési hivatalból. A gyakorlatnak ez a fajtája, az éjszakai repülés, nem túl gyakori, de néha előfordul“ – közölte az Utair Europa vállalat.

A helyiek számára jó hír, hogy a helikopterek már csak szeptember végéig zavarják majd meg az álmukat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl