Létrehozva: 2016.06.06.

Rémálom, miféle állatok lesnek rád a vécékagylóból!

Nem árt, ha lehajtod a vécéfedelet. Eláruljuk, hogy miért.

A múlt héten a %RIPOST% is megírta annak a thaiföldi férfinak az esetét, akit sokkolt egy hajnali orvtámadás.

A 38 éves férfi gyanútlanul ment a mosdóba. A reggel viszont úgy folytatódott, akárcsak egy rémálomban, de legalábbis egy súlyos horrorfilmben. A férfi éktelen fájdalmat érzett, amikor pedig lenézett péniszére, azt látta, hogy egy hatalmas piton harapott rá a hegyére és tartja fogva állkapcsával…

 

 

"A kígyók követik a patkányokat, hiszen ezek a rágcsálók a zsákmányállataik."

 

Persze mi olyan helyen élünk, ahol ritkák a kígyók, ám a patkányok a föld szinte minden pontján megtalálhatók… Tapasztalta ezt a londoni Tansy Aked is.

„ Hajnali három-négy körül arra ébredtem, hogy valami locsog a fürdőben, gondoltam, talán egy béka került oda. Aztán kiderült,

a vécékagylóban egy patkány lubickol. Rácsaptam a vécétetőt, és megnyomtam az öblítőgombot.”

Írországban áprilisban arra figyelmeztették az embereket, hogy ellenőrizzék a vécéjük állapotát, miután egy férfit dolgát végezve patkányharapás ért.

Ha patkány nem is, egyes mérges pókok szintén feljuthatnak a csatornán keresztül a vécénkbe…

Szóval,

fertőtlenítőt a vízbe, az talán végez velük...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?