Létrehozva: 2020.10.18.

Rendőrökre támadtak a tüntetők Prágában

A tüntetők és a rendőrség erőszakos összecsapásába torkollott vasárnap délután a prágai Óvárosi téren megtartott tiltakozó akció a cseh kormány koronavírussal kapcsolatos óvintézkedései ellen.

A tiltakozó akciót eredetileg a futballszurkolók szervezték a közösségi hálózatokon keresztül, de néhány civil mozgalom is támogatásáról biztosította. A Polgári Szabadságjogok Mozgalma (HOS) végül is másfél órás tüntetést szervezett Prága központjában.

Az akció lezárása után a tüntetők kisebb-nagyobb csoportjai rátámadtak a rendőrökre, akiket kövekkel, üvegekkel, sörösdobozokkal és más tárgyakkal dobáltak meg. Az agresszív tüntetőket, többnyire az arcukat sállal, kendővel eltakaró fiatalokat, végül rendőrségi kommandósok, lovasrendőrök könnygázzal és vízágyú bevetésével szorították csak ki a térről. Számos tüntetőt őrizetbe vettek.

Bár Csehországban szükségállapot van érvényben, a hatályos szabályok szerint egy politikai megmozdulást nem lehet betiltani. A résztvevők számát azonban legfeljebb ötszázban határozza meg a szabályzat.

Az Óvárosi téren lezajlott akción a résztvevők megengedett számának sokszorosa követelte az óvintézkedések enyhítését. A nagyrészt fiatal tüntetők többsége arcmaszk nélkül vett részt az akción. A tömegben néhány kormányellenes, illetve Milos Zeman államfőt bíráló transzparens is feltűnt. A tüntetésen felszólalók az emberi szabadságjogokra hivatkozva követelték elsősorban a kötelező maszkviselés megszüntetését, és vendéglátóipari korlátozások feloldását is.

Jan Hamácek belügyminiszter nagyon felelőtlennek minősítette az akciót, amelyet több mint ezer rendőr és kommandós biztosított. A rendezők szerint mintegy ötezer ember vett részt a tüntetésen, a rendőrség háromezerre becsülte a részvételt.

Csehországban az utóbbi hetekben gyorsan terjed a járvány, szombaton is majdnem kilencezer új igazolt fertőzést mutattak ki, ami a hétvégi napokon az eddigi legmagasabb szám.

A dpa német hírügynökség korábban csak „szurkolói” tüntetéskén tudósított az eseményről, beszámolva arról, hogy a rendőrség közlése szerint több mint kétezren vettek részt a demonstráción.

A tüntetés később alakult politikai jellegűvé, és több más szervezet is csatlakozott hozzá, s végül a Polgári Szabadságjogok Mozgalma (HOS) vált a másfél órás megmozdulás fő szervezőjévé.

Csehországban a járvány kezdete óta első ízben a tízezret is átlépte az új igazolt koronavírus-fertőzések száma. A laboratóriumi vizsgálatok pénteken 11 105 új fertőzést mutattak ki, ami az eddigi legmagasabb napi esetszám.

Az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton megjelent kimutatások szerint a márciusban kezdődött járványnak eddig 1283 halottja van Csehországban. A kórházakban jelenleg rekordszámú, 3120 személyt kezelnek, közülük 551 állapotát súlyosnak minősítik az orvosok.

A nemzetközi összehasonlításokból kitűnik, hogy a napi igazolt esetek száma októberben Csehországban sokkal magasabb, mint a jóval nagyobb lélekszámú szomszédos Németországban.

Szeptember végéhez hasonlítva a halálesetek száma megduplázódott, a kórházban kezelteké pedig megháromszorozódott. Hasonló módon emelkedik a súlyos esetek száma is.

Roman Prymula egészségügyi miniszter szerint a járványügyi adatok még tíz napig – két hétig növekedni fognak. A fertőzöttek mintegy négy százaléka kerül kórházba, a súlyos esetek aránya köztük mintegy 20 százalékos. Vladimír Cerny, az intenzív kórházi kezelések országos koordinátora pénteken azt mondta, hogy a legközelebbi hetek súlyos terhelésnek teszik ki a kórházakat, különösen a személyzetet, de a rendszer összeomlása nem fenyeget. Prymula kijelentette: a kórházak intenzív kezelésre alkalmas ágykapacitásait sikerült megduplázni, de egy tábori kórházra Prágában feltétlenül szükség van. Intézkedéseket hoztak, hogy hasonló tábori kórház épülhessen szükség esetén Brünnben a nemzetközi vásár egyik pavilonjában és néhány más nagyvárosban is.

Csehországban október eleje óta szükségállapot van érvényben. Zárva vannak az iskolák, a vendéglők, a klubok és szüneteltetik a kulturális, valamint sportrendezvények megtartását is. Széleskörűen kötelező az arcmaszkok viselete. Újabb óvintézkedésekre a következő héten nem kell számítani – mondta az egészségügyi tárca vezetője pénteki sajtótájékoztatóján. Milos Zeman államfő pénteken este rendkívüli televíziós beszédben fordult az ország lakosságához és felszólított mindenkit az óvintézkedések következetes betartására.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?