Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.09.

Rendőrrel akart végezni a migráns a kitoloncolási procedúra során

Elkezdődött Münchenben a pere annak a nigériai 39 éves migránsnak, aki késsel akart megölni egy rendőrt tavaly októberben. Az illegális bevándorló így akarta elkerülni, hogy ki tudják toloncolni az országból.

Németországban még mindig komoly problémának számít, hogy a hatóságok képtelenek kitoloncolni azokat a migránsokat, akiknek elutasítják a menedékkérelmét. 2019-ben a tervezett 57 ezer kitoloncolásból 32 ezer meghiúsult. A legtöbb esetben az a probléma, hogy a bevándorlók elbujdokolnak a hatóságok elől, vagy erőszakosan lépnek fel ellenük, ami miatt pedig bíróság elé kell őket állítani. Utóbbi eset igaz a nigériai származású Kingsley C.-re is, akinek már 2017-ben el kellett volna hagynia Németországot, de a hatóságok csak 2019 októberében próbálták kitoloncolási őrizetbe venni.

Képünk illusztráció
Fotó: Olaf Wagner / Getty Images)

A rendőrségi közlemény szerint a férfi nem beszél egy szót sem németül, alig van iskolai végzettsége, munkanélküli, így az is kérdéses, hogy miből tartotta el magát évekig.

A férfi teljesen kifordult önmagából, amikor több rendőr jelent meg a lakcímén. Az őrizetbe vételnek nem csak ellenállt, de késsel támadt az egyenruhásokra. A nigériai migráns ellen emberölés kísérlete, súlyos testi sértés és hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás. A német sajtóban arról írnak, csoda, hogy egyetlen rendőr sem vesztette életét. Az illegális bevándorló 2014-ben érkezett Németországba Görögországon, Macedónián, Magyarországon, Olaszországon és Svájcon keresztül.

A hatóságok viszonylag hamar elutasították a férfi menedékkérelmét, ennek ellenére már hat éve, hogy az afrikai migráns illegálisan az országban tartózkodik. Egy újabb konkrét példa arra, hogy a német menekültügyi rendszer elbukott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány