Létrehozva: 2021.02.05.

„Összetöröm a fejedet” – részeg utas balhézott a maszk miatt a légiutas kísérővel – videó

Háromnegyed üveg voda megívása után, hatalmas balhét csapott a repülőgépen egy férfi. A kirobbantó ok az volt, hogy nem akart szájmaszkot viselni.

A Ryanair egyik járatának a fedélzetén balhézott egy részeg utas, aki Teneriféből akart az angliai Manchesterbe repülni, január 29-én. Csakhogy ittas állapota miatt nem akart szájmaszkot viselni, és ezért megfenyegette a személyzetet, végül fejbe vágta az egyik légiutas kísérőt. Mindezek után pedig, mint aki jól végezte a dolgát megpróbált átkarolni és megsimogatni egy nőt.

A 24 éves Daniel Hendry teljes káoszt okozott viselkedésével a repülőgép fedélzetén, miután legurított háromnegyed üveg vodkát. A történtek fényében a kapitány több repülőtéren is megpróbált leszállni, de nem járt sikerrel, mivel a koronavírus miatt a legtöbb zárva tart.

„Baz****, ha nem hagysz békén ütni fogok. Összetöröm a fejedet” – mondta a részeg utas a stewardessnek.

Végül a pilóta felgyorsította az utat és 25 perccel korábban sikert landolnia a célállomáson. Hendryt a leszállás után azonnal letartóztatták, amihez az egyik utas kamera felvétele szolgáltatta a bizonyítékot.

Miután a hűvösön kijózanodott bűnösnek vallotta magát. A bántalmazása miatt a következő hónapban felelnie kell a Minshull Street Crown bíróságon – írja a Manchester Evening News.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat