Létrehozva: 2020.02.03.

Rettegnek a horvátok az erőszakosan viselkedő migránsok miatt

Betörés, testi sértés, lopás. A szerb határhoz közel élő horvátok szerint ezek a bűncselekmények a mindennapok részét képezik, amióta ismét migránstömegek jutnak át a határokon Szerbia felől. A helyiek nem szégyellik bevallani, hogy igenis félnek a fiatal férfiakból álló migránsbandáktól.

Az európai statisztikai hivatal szerint Horvátország az Európai Unió egyik legbiztonságosabb országa. A szerb határ közelében élők szerint azonban ezek csak számok, és az elmúlt hetekben nagyon sokat romlott a közbiztonság. Ennek pedig egyértelműen az az oka, hogy az úgynevezett balkáni útvonalat ismét ellepték az illegális bevándorlók, akik tömegével szöknek át a szerb-horvát határon. A környéken élők egybehangzóan azt állítják, hogy a migránsok üresen álló házakat foglalnak el, az egyedül élő öregekhez pedig rendszeresen betörnek némi élelem és érték után kutatva.

Képünk illusztráció.
Fotó: Mustafa Ozturk / AFP

Bár az országos tévécsatornákon keveset foglalkoznak a témával, a határ mentén élők szerint a helyzet egyre inkább kezd hasonlítani a 2015-ös nagy migrációs válság előtti időkre.

Egy helyi lakos szerint azonban lényeges különbségek is vannak 2015-höz képest. Akkor ugyanis nyitottak voltak az európai határok, így az illegális bevándorlók csupán átutazóban voltak a horvát falvakban. Mostanában azonban a lezárt határok miatt migránstömegek állomásoznak hetekig a kisebb településeken.

Éppen ezért szeretnék a helyiek, ha a határhoz közeli falvakban polgárőrséget állítanának fel a lakók. Sokak szerint a neheze pedig még csak most jön, mivel a tavasz és azzal együtt a jó idő beköszöntével megsokszorozódhat az illegális bevándorlók száma.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt