Létrehozva: 2016.07.28.

Riasztó: Ezt a két nagyvárost készül vérbe borítani az Iszlám Állam!

A keddi véres templomi merénylet után sokkoló fotókkal üzent a világnak a rémtetteirõl elhíresült terrorszervezet! Nyíltan bejelentették, hogy ismét brutális öldöklésre készülnek, és azt a két várost is megnevezték, ahol hamarosan lecsapnak...

Nem ez az első eset, hogy az Iszlám Állam nyíltan bejelenti, hol készülnek újabb borzalmas támadásra! Terveztek már merényletet az egyik legnépszerűbb spanyol üdülőváros ellen, legutóbb pedig az szivárgott ki, hogy Berlinben készülnek lecsapni.

A június 15-i Nizzai öldöklés után, kedden egy normandiai templomban elkövetett vérengzést vállaltak magukra. A Rouen külvárosában található katedrálisba két fegyveres támadó hatolt be, több embert túszul ejtettek, egy papot pedig brutálisan kivégeztek.

Alig néhány órával később pedig már sokkoló képekkel tudatták a világgal, melyik két várost készülnek vérbe borítani!

A SITE, szélsőséges szervezeteket figyelő csoport szerint egyértelmű:

a következő két célpont London és Washington.

Az egyik fotójukon állítólag a New York-i Szabadságszobor látható lángokban, felette pedig a felirat: hamarosan Washington!

Annak ellenére, hogy a két város nem kevesebb mint 225 mérföldre van egymástól.

Bár a fenyegetések valódiságát senki nem erősítette meg az elmúlt időszak rémtetteiből kiindulva sehol nem lehetünk biztonságban...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil