Létrehozva: 2019.10.28.

Robbanás és lövöldözés egy francia mecsetnél: teljes a készültség

Egy 84 éves bevándorlás-ellenes férfi nyitott tüzet a Bayonne mecsetnél.

Ketten súlyosan megsérültek hétfőn egy lövöldözésben a dél-nyugat franciaországi Bayonne mecsetjénél. A feltételezett elkövetőt a rendőrség üldözőbe vette és az otthona közelében előállította – közölték rendőrségi források.

A gyanúsított egy égő benzines palackot is bedobott az imahelyre, amely kisebb robbanást okozott a rendőrség szerint.

„Délután 3 óra 20 perckor egy férfi megpróbálta felgyújtani a bayonne-i mecset kapuját. A férfi rálőtt arra a két emberre, akik rajtakapták a kísérlet közben” – közölte a helyi prefektúra. A közlemény szerint a férfi menekülés közben felgyújtott egy gépkocsit is.

A két sérültet, egy 74 és egy 78 éves férfit súlyos sérülésekkel a bayonne-i kórházba szállították.

A BFM hírtelevízió értesülése szerint az elkövető egy 84 éves férfi, a bevándorlás-ellenes Nemzeti Tömörülés képviselőjelöltje volt korábban. A Bayonne-tól 16 kilométerre lévő Saint-Martin-de-Seignanx-ban található otthonában jelenleg házkutatást tartanak, a rendőrség biztonsági kordont vont a mecset köré.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil